Pesti Srácok

Az észak-koreai állami média hallgat Kim Dzsong Un hollétéről

null

Hallgat a phenjani állami sajtó Kim Dzsong Un hollétéről; a helyi lapok szerdán sem adtak hírt semmilyen nyilvános szerepléséről, miközben az amerikai és dél-koreai sajtóban előző napon olyan, hivatalos forrásból meg nem erősített hírek kaptak lábra, hogy az észak-koreai vezető szív- és érrendszeri műtéten esett át, és egyes értesülések szerint állapota súlyos.

A Kim Dzsong Un egészségi állapotával kapcsolatos találgatások azután kezdődtek, hogy nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából megtartott megemlékezésen, holott ez Észak-Koreában a legnagyobb ünnep. A kommunista hatalom szócsövének számító KCNA hírügynökségben és a Rodong Szinmun pártlapban azóta nem jelent meg hír Kim Dzsong Un hollétéről, és szerdán sem írtak róla semmit. A KCNA hírügynökség a többi között sportfelszerelésekről, faeperszüretről és az önfentarthatóság észak-koreai ideológiájának szentelt bangladesi találkozóról írt, a Rodong Szinmun pedig az önellátó gazdaságról és a koronavírus elleni intézkedésekről cikkezett.

Kedden az amerikai és a dél-koreai médiában is olyan hírek láttak napvilágot, hogy Kim Dzsong Un műtéten esett át. A CNN hírtelevízió egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető "komoly veszélyben" van a meg nem nevezett beavatkozás után. A Daily NK című dél-koreai honlap észak-koreai forrásokra hivatkozva közölte: a 36 évesnek becsült Kim Dzsong Un április 12-én szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át, és jelenleg egy villában lábadozik a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosban. Hivatalos forrásból sem Washingtonban, sem Szöulban, sem Pekingben nem erősítették meg a sajtóban megjelent híreket.

Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport kedd esti sajtókonferenciáján kitért ezekre a sajtóértesülésekre. Azt mondta, hogy a kormány nem rendelkezik megerősített információkkal Kim betegségéről. Reményét fejezte ki, hogy jól van. Megemlítette, hogy nagyon jó kapcsolata van Kim Dzsong Unnal, akivel kétszer személyesen is találkozott. A CNN értesüléseiről pedig az amerikai elnök megjegyezte, hogy nem nagyon hisz ennek a hírtelevíziónak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.