Pesti Srácok

"Baloldalibb" gazdaságélénkítő csomagot szeretne Kunhalmi

"Baloldalibb" gazdaságélénkítő csomagot szeretne Kunhalmi

Az MSZP a kormány által szombaton bejelentett koronavírus-járvánnyal összefüggő intézkedéseinél markánsan baloldalibb gazdaságélénkítő csomagot javasol – mondta Kunhalmi Ágnes, a szocialisták országgyűlési képviselője szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus aránytalannak és szelektívnek nevezte a kabinet elképzeléseit, aláhúzva, hogy szerintük a szolidaritásnak és a versenyképesség megőrzésének egyszerre kell érvényesülnie. Kunhalmi Ágnes úgy fogalmazott: nagyon hiányolják a kormány tervei közül az "oligarchikus nagytőke" közteherviselését. A szocialista képviselő elmondta: üdvözlik, hogy a kabinet az MSZP javaslatát elfogadva 500 ezer forintot juttat az egészségügyi dolgozóknak, bár örültek volna, ha ezt nem nyáron, hanem azonnal megkapják az érintettek. Megjegyezte még, hogy további béremeléseket javasolnak az egészségügyi és szociális szférában. Kiemelte: szeretnék, ha a kormány a munkanélküli ellátást 3 hónapról 9 hónapra emelné és 100 ezer forintban minimalizálná annak összegét. Kunhalmi Ágnes arra kérte a kabinetet, hogy átmenetileg vállalja át a bérek 75-80 százalékát a cégektől, továbbá – szintén átmenetileg – vezessen be hatósági árat az alapvető élelmiszerekre, a védőfelszerelésekre és fertőtlenítőkre.

– tette hozzá. Hangsúlyozta: a kormánynak áprilisra előre kellene hoznia az év végén esedékes nyugdíjkiegészítést, a 2,8 százalékos nyugdíjemelés helyett pedig minimum 6,5 százalékos növelésre lenne szükség. Kunhalmi Ágnes megismételte pártja azon javaslatát is, amely a 60 év felettiek esetében lehetővé tenné a korengedményes nyugdíjazást. Szólt arról is: szeretnék, ha az önkormányzatoktól nem elvennének forrásokat, hanem újakat adnának nekik, mivel nagy részt vállalnak a vírusjárvány elleni védekezésben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.