Pesti Srácok

Egy nap alatt 684-gyel emelkedett a brit halálos áldozatok száma

Egy nap alatt 684-gyel emelkedett a brit halálos áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 684-gyel emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) péntek délutáni tájékoztatása szerint eddig 3605-en haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járványban. A pénteken bejelentett 684 haláleset az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta. A brit egészségügyi minisztérium beszámolója alapján péntekig az előző napi 33 718-ról 38 168-ra emelkedett azoknak a száma, akiknek szervezetében kimutatták az új koronavírust. Nagy-Britanniában csütörtökig csaknem 174 ezer szűrést végeztek; ez tízezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál.

Boris Johnson brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy még elkülönítésben kell maradnia, mivel nem épült fel teljesen az új típusú koronavírus okozta betegségből. Johnsonról múlt csütörtökön állapították meg, hogy ő is megfertőződött, miután a koronavírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán. Az eredeti terv alapján a konzervatív párti brit kormányfő elkülönítése péntekig tartott volna. Boris Johnson azonban a Twitteren közzétett pénteki videoüzenetében bejelentette, hogy még hőemelkedése van, így saját kormányának útmutatása alapján elkülönítésben kell maradnia, amíg e tünete is el nem múlik. Johnson, aki Downing Street-i rezidenciáján tartózkodik, arra kérte az embereket, hogy a hétvégére ígérkező kellemes tavaszi időben is tartsák magukat a kijárást korlátozó intézkedésekhez, akkor is, ha már kezdenek megbolondulni a bezártságtól.

Nagy-Britanniában múlt hétfő óta a legszükségesebb esetekben lehet csak kimenni az utcára. Ezek közé tartozik a bevásárlás és a gyógyszerek beszerzése, illetve az, ha valakinek orvosi ellátásra van szüksége. Engedélyezett napi egy szabadtéri testmozgás is séta, kocogás vagy biciklizés formájában. A gyülekezéseket a kormány megtiltotta; közterületen nem tartózkodhat együtt kettőnél több olyan ember, aki nem egy háztartásban él. A kormány a korlátozásokat a jövő hét után felülvizsgálja.

Pénteken megnyílt az az új, négyezer személyes átmeneti járványkórház, amelyet a brit kormány a hatalmas kelet-londoni ExCel rendezvénycsarnokban alakított ki a koronavírustól megbetegedettek kezelésére. A kórházat Károly trónörökös, II. Erzsébet királynő 71 éves fia avatta fel videokapcsolaton. Károly hercegről tíz napja szintén kiderült, hogy megfertőződött az új típusú koronavírussal, de azóta felépült és elkülönítése véget ért. Az udvar pénteken bejelentette, hogy a 94. évében járó uralkodó vasárnap este televíziós beszédet intéz népéhez a koronavírus-járvány ügyében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.