Pesti Srácok

Emmi: a balliberáis PDSZ politikai akciót hajt végre az érettségi ellehetetlenítésével

Emmi: a balliberáis PDSZ politikai akciót hajt végre az érettségi ellehetetlenítésével

Megdöbbentő, hogy a járvány közepette is politikai akciókat űz a "balliberális elkötelezettségű" Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), és nyíltan az érettségi megakadályozására buzdítja a pedagógusokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton. A közlemény szerint a PDSZ az érettségiző fiatalok jövőjével is képes játszani politikai okokból.

Köszönet minden pedagógusnak, aki a diákok érdekeit szem előtt tartva nem ül fel ennek a hangulatkeltésnek, és ebben a rendkívüli helyzetben is teljesíti a hivatásával járó feladatokat, ahogy teszik azt az ápolók, orvosok, rendőrök, katonák, szociális dolgozók, kormánytisztviselők és más, közszférában dolgozók - áll a közleményben.

A PDSZ korábban közleményben azt közölte nem hagyja, hogy 85 ezer gyereket és 6 ezer pedagógust "rángassanak" be érettségizni a járványügyi veszélyhelyzet kellős közepén. Ezért koordinált szabadságkivétellel akarja megakadályozni a májusban megtartandó érettségit. "Most szüntesd be a munkát" - szólított fel a szakszervezet.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.