Pesti Srácok

Homályzóna: Tóth Bertalan szerint a Fidesz saját oligarcháit segíti a 600 milliárdos hitelkerettel

Homályzóna: Tóth Bertalan szerint a Fidesz saját oligarcháit segíti a 600 milliárdos hitelkerettel

Az MSZP szerint a kormány folyamatosan 2-3 hetes késéssel reagál a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságra, ami miatt már mintegy 100 ezer magyar munkavállaló vesztette el állását. Hogy értsük: nem a járvány miatt, hanem a késés miatt.

Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke kedden, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón kifejtette, a kormány nem ad segítséget az árbevételüket elvesztő vállalkozásoknak és a munkájukból elbocsátott munkavállalóknak. Hangsúlyozta, az MSZP továbbra is követeli, hogy a jelenlegi 3 hónapról hosszabbítsák 6 hónapra az álláskeresési járadék folyósítását, annak legkisebb összegét pedig állapítsák meg 100 ezer forintban.

A szocialista politikus szólt arról is, kevésnek tartják a járvány elleni védekezési csomagban található forrásokat, mivel abba szerintük csak az "önkormányzatok megsarcolása" és a különadók kerültek a már meglévő tartalékok mellé. Az önkormányzatok megsarcolása alatt az önkormányzati fejezet mintegy egy százalékát jelentő gépjárműadó elvételét érti a szocialisták frakcióvezetője, ami egy indexes rizsszemes videóban is viccesen nézne ki.

Tóth Bertalan elmondta továbbá, a kormány most is a kiválasztott keveseket támogatja és nem minden magyar embert. Példaként említette, hogy szerintük a Fidesz egyértelműen "saját oligarcháit" akarja segíteni a vendéglátásra szánt összesen 600 milliárd forintos kamatmentes állami hitellel.

PestiSracok facebook image

Az MSZP elnöke megismételte, a nyugdíjasoknak az idei évre összesen 6,5 százalékos nyugdíjemelést szeretnének úgy, hogy a kormány azonnal fizesse ki a már megadott emelésen felüli részt. Ismételten kezdeményezte a legalacsonyabb nyugdíjak felzárkóztatását, valamint a gyermekgondozási táppénz kiterjesztését a 14 év alatti gyermekekre otthon vigyázó szülőkre.

Tóth Bertalan a kritikák mellett üdvözölte a diplomaszerzéshez meghirdetett nyelvvizsga-amnesztiát, hozzátéve, hogy pártja már öt éve kezdeményezi ezt a lépést.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.