Pesti Srácok

Ifj. Lomnici Zoltán most is vállalja a Soros Györgyről mondottakat – ellenzéki megfélemlítést lát a háttérben

Ifj. Lomnici Zoltán most is vállalja a Soros Györgyről mondottakat – ellenzéki megfélemlítést lát a háttérben
Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának Egységes Magyaroszági Izraelita Hitközség Juhász Hajnalka miniszteri biztos, Gyorgyovich Miklós, az alapítvány vezető kutatója és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, az alapítvány jogi szakértője részvételével.

A korábbi nyilatkozatomat – amely magáért beszél – fenntartom, Soros Györgyöt elítélték Franciaországban; ezután, azt gondolom, nem okozhat megütközést senkiben, ha a pénzügyi spekulációt negatívan minősítik – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője az Origónak annak kapcsán, hogy Vadai Ágnes, a Gyurcsány-frakció egyik képviselője feljelentette, mert Soros Györgyről elmondta az igazat.

– így reagált Lomnici Zoltán az Origónak annak kapcsán, hogy Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője Polt Péter legfőbb ügyésztől azt kérdezte, hogy ifj. Lomnici Zoltán kijelentése, amelyben arról beszélt, hogy Soros a forintot próbálta támadni, megalapozott, vagy rémhírterjesztésnek minősül-e.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

"Minden korábbi nyilatkozatomat fenntartom"

Ifj. Lomnici Zoltán arról is beszélt, hogy a Legfőbb Ügyész átiratából az derül ki, hogy a III. Kerületi Rendőrkapitányság vizsgálja az ügyet, ahonnan megkeresést még nem kapott.

– mondta. Az ismert alkotmányjogász kijelentette, hogy vélhetően a feljelentés tárgyát a Büntető Törvénykönyv 337. § (2) bekezdése képezheti, amely alapján aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

– mondta ifj. Lomnici Zoltán. Az Origo leírja, hogy elég nehéz elképzelni, hogy a védekezést bármiben nehezítené az, hogy valaki felidézi Soros korábbi spekulációit, majd elmondja, hogy Soros most is támadással próbálkozik.

– zárta nyilatkozatát a Századvég jogi szakértője. Ifj. Lomnici Zoltán korábbi interjújában felhívta a figyelmet arra, hogy a külső támadások esetén vizsgálatot indíthat az Alkotmányvédelmi Hivatal, illetve a Büntető törvénykönyv is szankcionálja a tiltott piaci befolyásolást.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.