megfélemlítés
Szlovákia nem bírja elengedni a magyarok intézményesített megfélemlítését
Sokat hangsúlyozott jó viszony ide vagy oda, még mindig akadnak olyan turbószlovákok kormányzati körökben, akik a kulturális minisztérium beléptetőkártyájához hozzájutva, reflexből azonnal elkezdenek önmegvalósítani a magyarok kárára. A nyelvtörvény tervezett módosítása semmi másra nem jó, mint a két ország közti kapcsolat megdöccentésére, továbbá a magyarok körében a Mečiar miniszterelnöksége alatt és az azt megelőző időszakokban okozott sebek feltépésére. Az elmúlt 104 év alatt körmönfont nyomasztásokban és módszeresen aljas üldöztetésekben volt részük a felvidéki magyaroknak a (cseh)szlovák államhatalom részéről, ezért generációs traumákat cipelnek, és különösen fogékonyak a megfélemlítésre, amiről a mostani kísérlet is szól.Egy alvilági nehézfiúval verethette össze ellenségét az Amnesty-vezér testvére
A rettegett „kötözős” rablóbanda egyik tagjával verethette meg felesége volt párját a több száz milliós számlagyárral összefüggésbe hozott exügyvéd, Vig Mór. Az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét, illetve a verőembereket az ügyben korábban gyanúsítottként is kihallgatták.Washington elítéli az újságírók megfélemlítését Oroszországban
Washington mélységesen elítéli az orosz lépéseket az újságírók megfélemlítésére, és az Egyesült Államok a konzuli szolgálatán keresztül minden lehetséges támogatást megad az Oroszországban letartóztatott amerikai újságíró számára – közölte az amerikai külügyminisztérium csütörtökön, egyúttal minden amerikai állampolgárt Oroszország elhagyására kérve.Közösen állnak ki Palócföld településvezetői a Hadházy által meghurcolt ludasi polgármester mellett (VIDEÓ)
Tudjuk mindannyian, hogy a kommunista politika lényege, hogy minden nap újat kell hazudni – állítják Palócföld településeinek vezetői, akik közös videójukban támogatásukról és szolidaritásukról biztosították a Hadházy Ákos által igaztalanul meghurcolt ludasi polgármestert. Mint ismert, a pártonkívüli politikus kifejezetten jobboldali kistelepülések vezetőinek lejáratására utazik, megfélemlítve és igaztalanul megvádolva ezzel számtalan polgármestert. Most közülük néhányan úgy döntöttek, nem engednek a rémhírterjesztésnek, a megfélemlítésnek, és felzárkóznak Vargáné Csengeri Mónika mögött.Ifj. Lomnici Zoltán most is vállalja a Soros Györgyről mondottakat – ellenzéki megfélemlítést lát a háttérben
A korábbi nyilatkozatomat – amely magáért beszél – fenntartom, Soros Györgyöt elítélték Franciaországban; ezután, azt gondolom, nem okozhat megütközést senkiben, ha a pénzügyi spekulációt negatívan minősítik – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője az Origónak annak kapcsán, hogy Vadai Ágnes, a Gyurcsány-frakció egyik képviselője feljelentette, mert Soros Györgyről elmondta az igazat.Gyanús port tartalmazó levelet kapott a Fidelitas budapesti elnöke – Borbély Ádám szerint a baloldal ősbolsevik módszerekkel és megfélemlítéssel kampányol Zuglóban (PS-videó!)
Gyanús port tartalmazó borítékot helyeztek el ismeretlenek a Fidelitas budapesti elnöke zuglói lakásának postaládájában – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az érintett, Borbély Ádám portálunknak elmondta, hogy hazatértekor találta meg a csomagot, amelyet kibontva az ismeretlen anyagra bukkant, majd a történtekről értesítette a rendőrséget. A hatóság szakemberei elszállították az anyagot, és azt megfelelő körülmények között vizsgálják. Borbély Ádám arról is beszélt, hogy a történtek előtt röviddel már súlyosan megfenyegette telefonon egy ugyancsak ismeretlen férfi; egyúttal felhívta a figyelmet, hogy Zuglóban az utóbbi időben megszaporodtak a hasonló fenyegetések, verbális támadások, miközben az ellenzék helyi polgármester-jelöltje, Horváth Csaba az ATV-ben azt állította, hogy a Fidelitas aktivistái önmagukat fenyegetik meg, hogy ezzel keltsenek hangulatot. Borbély Ádám szerint a baloldal igazi ősbolsevik módszerekkel kampányol Zuglóban; az elnök egyúttal reményét fejezte ki, hogy a választópolgárok helyükön kezelik majd Horváthék piszkos trükkjeit. Kerestük a rendőrséget is; amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.Kényszer alatt? – Tóth Csabával fotózkodott Karácsony
Kétségbeesetten kapkod Karácsony Gergely, miután nyilvánvalóvá vált a számára is, hogy a 444.hu-n megjelentetett hangfelvétellel baloldali ellenfelei "kiadták rá a kilövési engedélyt". A fejetlenség és tanácstalanság jele az a fénykép is, amelyen azt a szocialista Tóth Csabát ölelgeti, akiről korábban azt állította, többször is megfenyegette ő és családját. Vajon Karácsony az ismételt fenyegetés miatt állt Tóth Csaba mellé?Megfélemlítéssel kampányol az újvárosi ellenzék ismeretlen "fényhozója" (PS-VIDEÓ)
Dunaújvárosban járt a PestiSrácok stábja, és ha már ott voltunk, megkérdeztük a helyieket, hogy mit gondolnak a magát "fényhozóként" (Lucifer) aposztrofáló összellenzéki polgármester-jelöltről, Pintér Tamásról. A kérdés apropóját az adta, hogy forrásunk szerint a napokban személyesen Gyurcsány Ferenc érkezett a városba eligazítani a helyi ellenzéket, de főleg Pintér Tamást, a Jobbik országgyűlési képviselőjét. Kiderült: a városban sokan azt sem tudják, hogy ki az a Pintér Tamás, pedig a Dunaújvárost is magába foglaló választási körzetben ő nyert a 2018-as országgyűlési választásokon, azóta viszont gyakorlatilag alig látni a városban, és az általa beígért fejlesztések is mind elmaradtak, vagy önkormányzati kezdeményezésre valósultak meg. Ennek ellenére Pintér folytatja sokszor erőszakos kampányát: kameránk elé állt egy neve elhallgatását kérő virágárus hölgy, aki elmondta, hogy ellenzéki szimpatizánsok rongálták meg standját, miután ő egy fotón pózolt a város fideszes polgármesterével, Cserna Gáborral. A vandálok így akartak üzenni azoknak, akik nem az ellenzék jelöltjét támogatják.Megkezdődött a Betyársereg tagjainak, köztük Sneider Tamás két fiának büntetőpere
A vádlottak meghallgatásával elkezdődött kedden a Betyársereg öt tagja - köztük a frissen megválasztott Jobbik-elnök két fia - és egy hatodik társuk elleni büntetőper az Egri Járásbíróságon. Sneider Tamás szerint miatta indították újra az egyszer már megszüntetett eljárást.Ajánljuk még