Pesti Srácok

Emlék 2006-ból: Gyurcsány beöltözött és a kamerák elé lépett (videóval!)

Vadai Ágnes legutóbbi nagy dobása az volt, amikor szóvá tette, micsoda pazarlás a miniszterelnöknek védőfelszerelést adni ahhoz, hogy végigjárja a járványkórházakat. A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese arra azonban nem akart válaszolni, hogy Gyurcsány Ferenc madárinfluenza alatt viselt védőruhája is felesleges volt-e.

A DK frakcióvezető-helyettese a héten az ATV-ben arról beszélt, hogy Orbán Viktornak semmi keresnivalója sincsen a kórházakban. Vadai Ágnes azt hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök jelenléte csak felfordulást okoz az egészségügyi intézményekben és a védőruházat, amit ráadnak az pazarlás. Arra azonban nem tért ki, hogy 2006-ban, amikor Európa a madárinfluenzával küzdött, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként azt ígérte, hogy Magyarország a világon elsőként legyártja az oltóanyagot. A pár hónappal később elkészült vakcina hatékonyságát azonban az egészségügyi világszervezet, valamint a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei is cáfolták. Vadai azt aztán végképp nem részletezte, hogy DK jelenlegi elnöke, akkor szintén védőfelszerelésben még egy hattyúboncoláson is részt vett, amelyre a sajtó munkatársait is meghívták és a kamerák is megörökítették az utókor számára,

Forrás: HírTv, Fotó: facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.