Pesti Srácok

Kitiltották Irakból a Reuterst, amiért a hatósági adatokkal ellenkező számokat közölt a koronavírusról

Kitiltották Irakból a Reuterst, amiért a hatósági adatokkal ellenkező számokat közölt a koronavírusról

A brit Guardian információi szerint három hónapra betiltották a Reuters hírügynökség működését Irakban, miután az egy jelentésében kétségbe vonta az iraki hatóságok által a járvány terjedéséről közölt adatok hitelességét. A hatóságok szerint a brit hírügynökség álhírt közölt azzal a felvetésével, miszerint az országban több van a hivatalosan elismert 772 esetnél, és azzal gyanúsította a kormányt, hogy csak a pánik elkerülése érdekében közölnek ilyen alacsony számokat.

A Guardian beszámolójában szintén arról ír, hogy az iraki, szíriai és libanoni hatóságok által közölt adatok jelentősen alacsonyabbak lehetnek a valós számoknál. A valós adatok megállapítását egyébként az is nehezíti, hogy mindhárom országban jelen vannak az Irán támogatását élvező síita milíciák, amelyek a helyi kormányokkal párhuzamosan működve saját járványügyi intézkedéseket hoznak: a Hezbollah például saját járványkórházakat épít. Ugyanakkor a nemzetközi sajtó számára ezeknek a párhuzamosan működő ellátórendszernek a megjelenése még inkább megnehezíti a járvány valós mértékéről szóló adatok és információk beszerzését. Ezt a zavart pedig csak erősíti, hogy a milíciákat szponzoráló Irán, a járvány közel-keleti gócpontja sem közöl nemzetközileg hitelesnek elfogadott információkat a fertőzöttek és halálos áldozatok számáról.

Forrás: Guardian; Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.