Pesti Srácok

Minimálisan ugyan, de emelkedett a munkanélküliek száma a koronavírus-járvány hatására

null

A január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 173 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Márciusban mintegy 56 ezren veszítették el az állásukat, közülük 54 ezren gazdaságilag inaktívvá és 2 ezren munkanélkülivé váltak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot csak részben érintették, így hatásai a közölt munkanélküliségi adatokban kevésbé markánsan jelennek meg – írta a KSH. A 15-24 évesek munkanélküliségi rátája 11,4 százalék volt. A munkanélküliek több, mint egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 éves legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 3,4 százalék, az 55-74 éveseké 2,2 százalék volt. A munkanélküliség átlagos időtartama 10,4 hónap volt, a munkanélküliek 29,8 százaléka keresett legalább egy éve állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított. A január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 466 ezer volt, 0,7 százalékkal, 31 ezerrel kevesebb, mint egy évvel azelőtt. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal csökkent. Márciusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 442 ezer fő volt, az előző hónaphoz képest 56 ezerrel kevesebb, míg a 15-64 évesek foglalkoztatási aránya ugyanezen időszak alatt 0,9 százalékponttal, 69,2 százalékra csökkent a KSH adatai szerint. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók és a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma egyaránt 16 ezerrel csökkent a tavalyi első negyedévhez képest, a külföldi telephelyen dolgozóké lényegében nem változott.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.