Pesti Srácok

Otthon ünnepelték az izraeliek az ország alapításának 72. évfordulóját

Otthon ünnepelték az izraeliek az ország alapításának 72. évfordulóját

A koronavírus-járvány miatt szigorú kijárási tilalomban, legközelebbi családtagjaikkal, otthonaikban ünnepelték az izraeliek az ország alapításának 72. évfordulóját szerdán.

Az ünnepség keddi előestéjén a minden tévécsatornán sugárzott jeruzsálemi, Herzl-hegyi állami rendezvényt ezúttal előre rögzítették és nem vehetett részt rajta a szokásos közönség, az állami vezetők és a nemzetközi diplomáciai kar képviselői. Idén a gálaműsor a várhatóan hamarosan felálló egységkormányzás szellemében az ország lakóinak egymáshoz kötődését, az összekötő kapcsokat hangsúlyozta, valamint a koronavírus elleni közös, szintén egységbe szólító harcot. A tizenkét izraeli törzs hagyományának megfelelő tizenkét fáklyagyújtó körében együtt gyújtott fáklyát egy arab ápoló és egy zsidó ápolónő, és a Covid-19-járvány elleni nemzeti összefogás jegyében egy doktornőt is hasonló megtiszteltetés ért. Szintén fáklyát gyújtott egy keresztény arab nő, aki a mentőszolgálat önkénteseként dolgozik, valamint egy drúz katonatiszt. Beni Ganc jelenlegi házelnök is a nemzeti egységet hangsúlyozta beszédében, amely Benjámin Netanjahu kormányfő videofelvételen rögzített szavait követte.

"Izrael születésnapján" az ünnepség után a helyi hagyományok szerint az utcákra vonul az ország apraja-nagyja, a települések színpadain föllépnek a népszerű zenészek és művészek, mindenütt tűzijátékot tartanak, és országszerte rengeteg házibulin és a szórakozóhelyek partijain táncolnak, ünnepelnek. Idén viszont szigorú kijárási tilalmat léptettek életbe egészen szerda estig, és ennek megfelelően mindez elmaradt: ki-ki otthonába zárva, a televízión követhette az ország egyetlen színpadán, a Herzl-hegyen fellépő népszerű énekeseket. Szerdán, az ünnep napján az izraeliek több évtizede nagy családokkal, baráti társaságokkal a természetbe, a nemzeti parkokba és a kirándulóhelyekre vonulnak, ahol össznépi sütögetéssel ünnepelnek. Idén ez is tilos: száz méterre lehet csak elhagyni a bejelentett lakóhelyet, és csakis egyedül, vagy az egy háztartásban élő, közeli családtagokkal. Ezért az ország lakói otthonaik erkélyén, kertjeikben hódoltak szűk családi körben a hagyományos hússütés szokásának, noha az ipari és közlekedési károsanyag-kibocsátás jelentős csökkenése miatt különösen tiszta, a szokásosnál jóval kevésbé szennyezett az ország levegője, és virulnak a parkok. A tömegeket a tengerpartra vonzó hagyományos légi parádé is elmaradt; helyette egy négy repülőgépből álló alakulat díszrepülést mutatott be az ország kórházai felett: a légierő ezzel fejezte ki elismerését az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája iránt. Idén is megrendezték – bár közönség nélkül – a szokásos függetlenség-napi Tóra-vetélkedőt, amit ezúttal egy 16 éves izraeli lány nyert. A külföldi versenyzők nem voltak jelen, hanem az internet segítségével próbáltak válaszolni a kérdésekre.

Reuven Rivlin államfő szokás szerint megtartotta beszédét a nemzeti ünnepen, de ezúttal nem jelent meg rezidenciáján a 120 példamutató katona-fiatal, hogy átvegyék kitüntetésüket. Idén is ezen a napon adják át a legrangosabb helyi kitüntetést, az Izrael-díjat. Első alkalommal lesz női tudós a Talmud kategória kitüntetettje, Vered Noam, a Tel-avivi Egyetem professzor-asszonya.

PestiSracok facebook image

Izraelben több hete folyamatosan csökken az új Covid-19-es megbetegedések száma. Szerdán először magasabb volt a gyógyultak száma a jelenleg is fertőzöttek számánál a Jediót Ahronót című újság honlapja, az Ynet szerint. Szerdán kilencvenegyen voltak lélegeztetőgépen a 7641 számon tartott fertőzött közül. A járvány kitörése óta 15 782 embernél mutatták ki a SARS-CoV-2 koronavírust, és 212-en haltak bele a vírus okozta betegségekbe.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Edi Israel/FLASH90

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.