Pesti Srácok

Putyin: Minden rendben lesz Isten segítségével!

null

A fertőzés terjedésének megelőzésére törekednek az orosz hatóságok a koronavírus-járvány elleni küzdelemben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az ortodox húsvét alkalmából elmondott televíziós köszöntőjében. Eközben az újonnan fertőzöttek számának napi növekménye meghaladta a hatezret.

Igyekezett megnyugtatni hallgatóságát, hogy az ország vezetése magabiztosan ura a helyzetnek, és Oroszországnak megvannak a szükséges erőforrásai és tartalékai ahhoz, hogy megvédje az embereket, és támogassa a gazdaságot a koronavírus terjedése közepette.

PestiSracok facebook image

Az ország ortodox templomaiban vasárnapra virradóra a gyülekezet távollétében tartották meg a liturgiát. A Kirill pátriárka vezetésével a moszkvai Megváltó Krisztus bazilikában bemutatott szertartást több országos televízió élőben közvetítette.

Oroszországban egy nap alatt 6060-nal 42 853-ra nőtt az igazolt fertőzések száma a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint. A halálozások száma 48-cal 361-re, a gyógyultaké pedig 234-gyel 3291-re nőtt. Moszkvában 24 324, Moszkva megyében 4663, Szentpéterváron pedig 1760 fertőzés-esetet rögzítettek. A halottak száma ezekben a régiókban 176, 49 és 8, a gyógyultaké pedig 1763, 162 és 239. Az országban eddig több, mint 1 millió 930 ezer szűrést végeztek el.

A járvány elleni küzdelem jegyében Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a hétvégén bejelentette, hogy május 1-ig meghosszabbítja és megszigorítja az utazási korlátozást a fővárosban. Közölte, hogy szerdától megszűnik a vonaljegyek használata a tömegközlekedési eszközökön, amelyeken ezentúl csakis bérletkártyával vagy szociális igazolvánnyal lehet majd utazni. Ezek számát az utazáshoz megkövetelt digitális kód lehívásakor meg kell majd adni minimum öt órával a használat előtt. A beléptető és jegykezelő rendszer azonosítani fogja, engedély hiányában pedig vissza fogja utasítani őket. A gépkocsival utazóknak is le kell adniuk a kód igénylésekor rendszámukat, ellenkező estben a térfigyelő kamerák és a közlekedési járőrök felvételei alapján meg fogják bírságolni őket. A főváros emellett külön digitális igazolványt bocsát ki a járvány következményeinek elhárításán dolgozó önkéntesek számára.

A katonák, a rendvédelmi szolgálatok tagjai és egyéb, állami igazolvánnyal rendelkező személyek nem kötelesek digitális kódot igényelni, de a szolgálati vagy magánautóik rendszámát be kell jegyeztetniük a polgármesteri hivatal honlapján. A főváros emellett az ingyenes gyógyszerellátást a koronavírus-fertőzöttek mellett azokra is kiterjesztette, akik vírusos légúti megbetegedés miatt koronavírus-gyanúsak. Szobjanyin szerint, az eddigi korlátozásoknak köszönhetően sikerült Moszkvában megakadályozni a fertőzés robbanásszerű terjedését, amit az első szerény győzelemnek nevezett.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.