Pesti Srácok

Újra letesztelik a Pesti úti idősotthon lakóit

null

Vasárnap az országos tisztifőorvos utasítására megkezdődik a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon lakóinak második tesztelése is. Már csak olyan lakók vannak az intézményben, akiknek az első tesztje negatív volt, most második körben is ellenőrzik őket, nehogy újra kitörjön a járvány.

Az otthon lakói közül eddig 21-en vesztették életüket a koronavírus-járvány miatt. A főváros által fenntartott intézmény lett az ország első koronavírus-gócpontja. Az intézménynek nem volt főállású orvosa, az otthonban több mint kétszáz fertőzöttet találtak.

Szombatra már 21-re nőtt a Pesti úti idősotthonban meghaltak száma. A Fidesz-KDNP pártszövetség az ügy kapcsán Karácsony Gergely főpolgármesterhez intézett kérdéseket, azonban válasz mindezidáig nem érkezett tőle.

Az idősotthonban Müller Cecília országos tisztifőorvos is szemlét tartott, a betegeket és a pozitív teszteredményt produkálló ott lakókat pedig kórházba szállították, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézeten kívül a Szent János Kórház és a Bajcsy-Zsilinszky Kórház fogadta a gondozottakat. Olyanokat is, akik egyelőre semmilyen tünetet nem mutatnak.

PestiSracok facebook image

Vasárnap és hétfőn újra letesztelik a visszaengedett lakókat, az újabb ellenőrzés jelentőségét az is adja, hogy a honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljának Biológiai Mentesítő Csoportja befejezte a fertőtlenítést, így az intézmény már teljesen biztonságos. Így, ha az újabb tesztek is negatívak lesznek, akkor jelentősen csökken a fertőzés esélye, a bentlakók és rokonaik megnyugodhatnak. A gondozottak az elmúlt napokban egy külön, fertőzésmentes szárnyban voltak. A tesztelések mellett továbbra is folytatódik majd a vizsgálat és az intézmény szigorú ellenőrzése.

Forrás: Origo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.