Pesti Srácok

Ukrajnában újabb szigorítások léptek életbe, tilos arcmaszk nélkül utcára lépni

null

Életbe léptek hétfőn Ukrajnában azok az új korlátozó intézkedések, amelyeket a kormány a múlt héten rendelt el, a szigorítások értelmében egyebek mellett tilos mostantól arcmaszk és személyes iratok nélkül nyilvános helyen, illetve közterületen tartózkodni.

Ezenfelül kötelezővé tette a kormány a hatvan évesnél idősebbek önelszigetelését. Ők csak két kilométeres körzeten belül mehetnek ki otthonukból, és csakis élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás, illetve napi legfeljebb kétszeri háziállat-sétáltatás céljából. A közterületeken legfeljebb kettesével járkálhatnak az emberek. Tiltott lett a szabadtéri sportlétesítmények, játszóterek, parkok és vízparti területek látogatása is. Háziállatokat mostantól egyszerre csak egy ember sétáltathat. Ukrajnában hétfőre egy nap alatt hat új esettel, 38-ra emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 68-cal 1319-re. A betegségből eddig 28-an gyógyultak fel az országban.

Kárpátalja megyében meghalt az első beteg, egy nő, aki súlyos állapotban, lélegeztetőgépen volt - közölte a megyei kormányzóság sajtóosztálya, hozzátéve, hogy jelenleg 35 igazolt fertőzöttet tartanak számon a megyében, közülük kettő állapota súlyos. Ungváron egy 28 éves segédlelkész is megfertőződött egész családjával - feleségével, szüleivel és féléves kisgyermekével - együtt. Neje és a csecsemő kivételével valamennyien kórházba kerültek - hozta nyilvánosságra az ungvári városi tanács. Belehalt a Covid-19 betegség szövődményeibe hétfőn egy 57 éves pap is a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében.

A hétvégén Umanban egy amerikai állampolgárságú haszid zsidó zarándok halt bele a betegségbe: mostanra kiderült, hogy felesége és két gyermeke is fertőzött - tájékoztatott a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében lévő város polgármestere. A Krím félszigeten április végéig meghosszabbították a karantént, vasárnapi adatok alapján eddig 20 koronavírusos fertőzöttet regisztráltak a félszigeten - írta az RBK hírportál. Lakásaikat az ottlakók csak munkavégzés, élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás, háziállat-sétáltatás céljából, illetve sürgős orvosi segítségnyújtás szüksége esetén hagyhatják el. Ukrajna már 53. helyen áll azon országok között, ahol a koronavírust kimutatták a Johns Hopkins egyetem statisztikája szerint - hozta nyilvánosságra hétfőn az Ukrajinszka Pravda hírportál. Viktor Ljasko ukrán egészségügyiminiszter-helyettes, országos tisztifőorvos hétfői sajtótájékoztatóján közölte, hogy az igazolt fertőzések számának átlagos napi növekedése Ukrajnában az elmúlt 12 napban 27 százalékos volt, az elmúlt napban pedig 7 százalékos.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.