Pesti Srácok

Varga Judit: Felháborító az uniós bíróság ítélete

Varga Judit: Felháborító az uniós bíróság ítélete

Magyarország továbbra sem kér a migránskvótából – húzta alá az Igazságügyi Minisztérium, miután az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtöki ítéletében azt mondta ki, hogy nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést.

– jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az Európai Unió Bíróságának ma kihirdetett ítéletére reagálva. Az Európai Bizottság 2017-ben csak Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen indított eljárást, amiért nem voltak hajlandóak teljesíteni az Európába özönlő migránsok áthelyezésére vonatkozó határozatot. Pedig ekkor már egyértelműen látható volt, hogy a 2015-ös "kvóta-határozatokat" szinte egyetlen tagállam sem hajtotta végre teljes mértékben.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Varga Judit.

– hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.

– tette hozzá.

Mint ismert, az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtöki ítéletében kimondta, hogy nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést. Az Európai Unió Tanácsa 2015-ben hozott döntést arról, hogy Magyarországnak 1294 menedékkérőt kell átvennie; ezt a határozatot jogtalan döntés miatt az Európai Bíróságon Magyarország és Szlovákia megtámadta, de 2017 szeptemberében a bíróság azt a keresetet elutasította. Ezután a bizottság 2018 januárban beperelte Magyarországot, mert nem hajtotta végre a belügyminiszteri tanács döntését.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.