Pesti Srácok

A gyilkosság előtt egy nappal töltötte be a 18-at a Deák téri késelő (Videó)

Délután a rendőrség sajtótájékoztatót tartott a péntek éjjel a Deák téren történt kettős gyilkossággal kapcsolatban. A nap folyamán a BRFK Életvédelmi Osztálya elfogta a gyilkosság feltételezett elkövetőjét, aki a gyilkosság előtt egy nappal töltötte be 18. életévét.

A tömegverekedés során az elkövető két fiatalt szúrt le. Az egyik szemtanú arról számolt be, hogy míg az egyik áldozat 21, a másik egy 16 éves fiú. Gál Sándor alezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy hajnali fél négy után tíz perccel értesítették a rendőröket, hogy a Deák téren tömegverekedés történt. A rendőrök öt percen belül kiértek, ahol két fiatalt találtak az úttesten. Az ő életüket már nem sikerült megmenteni. Az elkövető a tetthelyről el tudott menekülni, a kést a Paulay Ede utcában dobta egy autó alá, a bizonyítékot a rendőrök megtalálták.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A személyleírás alapján az emberöléssel meggyanúsított férfit 10 percen belül, a Nyugati téren kapták el. Az alezredes beszámolt róla, hogy összesen tíz fő verekedett össze, az ügyben érintettek 16 és 23 év közötti fiatalok voltak. A gyanúsított csütörtökön töltötte be 18. életévét. Gál Sándor elmondta, hogy két független társaság verekedett össze és egyelőre nem tudni, mi volt a kiváltó ok; az egy fő gyanúsított kihallgatása folyamatban van. Az ügyben három lány a tanú, akik a két verekedő társaságot próbálták szétválasztani. Gál Sándor ismertette, hogy a gyilkossággal meggyanúsított férfi mellett annak két társát felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

PestiSracok facebook image

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az ügyben érintett személyek 90 százalékának van rendőrségi múltja, ezek ügyek többsége garázdaság és kábítószerrel kapcsolatos ügy volt. A PestiSrácok.hu kérdésére az alezredes elmondta, hogy az elkövető nem sérült meg, a kihallgatása folyamatban van, így nem tudni, tett-e beismerő vallomást.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.