Pesti Srácok

A kormányhivatalt akarta támadni, saját hazugságait buktatta le Karácsony

null

Karácsony Gergely egy leleplezőnek szánt írásában saját magát buktatta le. A párbeszédes főpolgármester a kormányhivatalt próbálta támadni és több levelet, iratot is közzétett, csakhogy az ezekben foglaltak pont az ellenkezőjét igazolják annak, amit eddig állított. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy nem volt folyamatosan orvos a koronavírus-járvány magyarországi gócpontjában; volt, hogy napokon át nem volt orvos az intézményben – írja az Origo.

A portál emlékeztet, hogy még a napokban is azt nyilatkozta a főpolgármester, hogy mindig volt orvos a Pesti úti idősotthonban. Múlt héten a népjóléti bizottság ülésén Selmeczi Gabriella, a Fidesz képviselője konkrét kérdést szegezett Karácsony Gergelynek:

Mire a főpolgármester azt felelte, hogy az intézményvezető által rendelkezésére bocsátott dokumentáció, naplók – beleértve az orvosi órákról szóló igazolások – alapján a válasz határozott igen. A most, közösségi oldalán közzétett dokumentumok szerint ez nem igaz. Számadó Tamás főjegyző az iratokban azt írja:

PestiSracok facebook image

Az Origo kiemelte a Karácsony által közzétett dokumentumokból az orvosi jelenléttel kapcsolatos tényeket: a Pesti Úti Idősek Otthonának főállású orvosa 2020. március 12-én dolgozott utoljára az intézményben, és 2020. március 20-án közös megegyezéssel a jogviszonyt megszüntette, ezt követően pedig az intézmény vezetősége a Házidoktor-17 Kft.-t kérte fel, hogy legalább "tűzoltás jelleggel" próbálja megoldani az idősotthon lakóinak háziorvosi ellátását.

Miközben a főváros és Karácsony Gergely azt állítja, hogy nem derül ki, mire alapozza a hatóság, hogy március 12-én dolgozott utoljára főállású belgyógyász szakorvos az intézményben, egyértelműen kiderült: április 2-27. között a kormányhivatal járványügyi szakemberei 15 alkalommal is személyesen jelen voltak az intézményben, amely során azt tapasztalták, hogy 15-ből 10 alkalommal nem volt jelen orvos az intézményben. Annak ellenére sem, hogy 2020. április 9-én az országos tisztifőorvos által kiadott határozat folyamatos orvosi ellátás biztosítására kötelezte a fenntartót, miután nyilvánvalóvá vált, hogy tömeges megbetegedések vannak az intézményben – olvasható a vizsgálati dokumentumban. Március közepétől főállású orvosa nem volt az intézménynek: "10 napon át, április 1. és 23. között személyesen nem volt jelen orvos az intézményben, 04.13-án húsvéthétfőn (amikor már tömeges megbetegedések voltak) telefonos ügyelet sem volt", ráadásul "a számlák, illetve a jelenléti ívek sem minden esetben olvashatóak, több esetben nem lelhető fel rajtuk az ellátottak száma, illetve az orvos által teljesített órák száma".

Forrás: Origo; Vezető kép: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.