Pesti Srácok

Akár per is lehet a DK jogsértő magatartása miatt, Tényi nem hagyta annyiban az ÁSZ jelentését

Akár per is lehet a DK jogsértő magatartása miatt, Tényi nem hagyta annyiban az ÁSZ jelentését

A DK ügyében rész-törvényességi ellenőrzést, illetve perindítás mérlegelését kérte a Fővárosi Főügyészségtől Tényi István, érvelése szerint ugyanis a Demokratikus Koalíció magatartása sérti Magyarország Alaptörvénye 39. cikk első és második bekezdésében szabályozott átláthatóság és közélet tisztaságának elvének érvényesülését – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ezt alátámaszthatja az is, hogy az ÁSZ szerint a Demokratikus Koalíció (DK) gazdálkodását évek óta, gyakorlatilag a megalakulásától kezdve szabály- és törvénysértések jellemzik – minderről pedig Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kommunikációs vezetője csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt.

Perindítást és rész-törvényességi ellenőrzés mérlegelését kérte Tényi István a Fővárosi Főügyészségtől a Demokratikus Koalíció ellen, aki úgy véli: a párt magatartása sérti Magyarország Alaptörvényét. Mint ismert: az Állami Számvevőszék múlt csütörtökön tette közzé a párt 2017 és 2018 közötti gazdálkodásáról szóló jelentését, amelyben megállapította, hogy a DK nem igazolta a gazdálkodásáról közzétett adatok valódiságát. Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kommunikációs vezetője csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott:

A kommunikációs vezető emlékeztetett: az ÁSZ múlt csütörtökön tette közzé a párt 2017 és 2018 közötti gazdálkodásáról szóló jelentését, amelyben megállapította, hogy a DK nem igazolta a gazdálkodásáról közzétett adatok valódiságát.

PestiSracok facebook image

Elmondta azt is: a múlt héten lezárult a DK és a jelenleg felszámolás alatt lévő Együtt ellenőrzése, míg folyamatban van a Jobbik, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a Liberálisok vizsgálata. Júniusban kezdődik a Fidesz, a KDNP, a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt 2018 és 2019 közötti gazdálkodásának vizsgálata.

Fotó: Youtube

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.