Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: az EB nem érzi felelősségének, hogy az uniós állampolgárok jogaiért küzdjön

Alapjogokért Központ: az EB nem érzi felelősségének, hogy az uniós állampolgárok jogaiért küzdjön

Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője szerint az Európai Bizottság (EB) nem érzi saját felelősségének, hogy az uniós állampolgárok jogaiért küzdjön.

Vasárnap az M1 aktuális csatornán a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésével kapcsolatban elhangzott, hogy több tízezer aláírás hiúsulhatott meg, amikor az őshonos nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezés aláírásgyűjtő oldala leállt. Párkányi Eszter a műsorban azt mondta, hogy a bizottság technikai hibára adott reakciója megmutatja majd, mit gondolnak a kezdeményezésről, az EB ugyanis eddig egyetlen európai polgári kezdeményezés esetében sem nyújtott be jogszabályalkotási javaslatot.

- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Az elemző bízik benne, hogy az eset miatt belső vizsgálat indul az Európai Bizottságnál és a honlap kezelőinél, valamint hogy a bizottság korrigálja majd a hibáját. Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és csütörtökig egymillió aláírást kellett összegyűjteni legalább hét tagállamból, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon a kérdéssel. Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló EU-s kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.