Pesti Srácok

Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus

null

Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus, hiszen valószínűleg túl fogja szárnyalni a tavalyi teljesítményét – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján közzétett nyilatkozatában a szervezet vezérigazgatója.

Guller Zoltán 50 és 70 százalék közöttire becsüli a nyári hónapok foglalási arányát a vidéki szálláshelyeken, így tehát – mint fogalmazott – a kilátások sokkal kedvezőbbek annál, mint amit néhány hete valószínűsíteni lehetett.

– tette hozzá. Az MTÜ vezetője bizakodva figyeli az utazási korlátozásokról szóló egyeztetéseket is. Szerbiával a teljes feloldásról, Szlovákiával és Csehországgal pedig enyhítésről született egyezség, de a térség más államaival is heteken belül létrejöhetnek a megállapodások. Guller Zoltán szerint a schengeni övezeten belül nyáron valósulhat meg a teljes utazási szabadság.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A vezérigazgató felhívta a vidéki szálláshely-üzemeltetők figyelmét a Kisfaludy2030 program jövő csütörtöki nyitására. A pályázat 60 milliárd forintos keretösszegére július 15-ig jelentkezhetnek a legfeljebb 8 szobát üzemeltető vidéki vállalkozások. A szobánkénti 1 millió forintos felújítási és korszerűsítési támogatást az év végéig kell felhasználni. Guller Zoltán közölte, hogy júniusban a vidéki idegenvezetők támogatására is jelenik meg pályázat. A támogatásért cserébe azt várják a kedvezményezettektől, hogy segítsenek a vidék látványosságait összesítő turisztikai értéktár létrehozásában.

Forrás: MTI; Nyitókép: Magyar Turisztikai Ügynökség

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.