Pesti Srácok

Elmarasztalta Romániát a Kövesi-ügyben a strasbourgi emberi jogi bíróság

Elmarasztalta Romániát a Kövesi-ügyben a strasbourgi emberi jogi bíróság

Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az időközben európai főügyésszé választott Laura Codruta Kövesi ügyében, aki a román korrupcióellenes főügyészi tisztségből 2018 nyarán történt leváltása miatt emelt panaszt Strasbourgban. A kedden közzétett, egyhangúan hozott ítélet szerint, sérült Kövesi tisztességes tárgyaláshoz való joga, amikor a román alkotmánybíróság döntésének eleget téve a román államfő felmentette őt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) éléről. A volt főügyész azt kifogásolta: az alkotmánybíróság anélkül hozott megfellebbezhetetlen határozatot leváltása ügyében, hogy beidézte volna, és lehetőséget biztosított volna számára a védekezésre.

A strasbourgi végzés megállapította: Románia megsértette a főügyész véleménynyilvánítási szabadságát is, Kövesit ugyanis azért mentették fel, mert bírálta a korrupció büntetésével kapcsolatos törvénymódosításokat. A főügyésznek munkaköri feladata volt, hogy véleményt nyilvánítson a korrupcióellenes büntetőjog módosításáról, de a jelek szerint Kövesi idő előtti felmentése az igazságszolgáltatás függetlenségét féltő bírák és ügyészek elhallgattatását célozta. Kövesi nem kért kártérítést, de a strasbourgi döntést a román hatóságoknak figyelembe kell venniük, ha újabb ügyészségi vezetőt mentenének fel mandátuma lejárta előtt.

Az EJEB határozatát a román jobboldal politikai győzelemként ünnepli a parlamenti választásokra készülő Romániában, az utóbbi négy évben ugyanis a belpolitikai csatározások fő témája volt az igazságszolgáltatás. A 2016-os parlamenti választásokat fölényesen megnyerő, szövetségesei révén a parlamentben jelenleg is többséggel rendelkező, tavaly őszig kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) átfogó igazságügyi reformot kezdeményezett, azt állítva, hogy a DNA a titkosszolgálatok befolyása alá került, és politikai tisztogatást végez a korrupcióellenes harc ürügyén.

A politikusok százait börtönbe juttató DNA lefejezésével a PSD 2018-ban még fontos jelképes győzelmet aratott a főügyész munkájával elégedett jobboldali államfő felett. Klaus Iohannisnak azonban éppen azáltal sikerült újabb mandátumot szereznie a tavalyi elnökválasztáson, és győzelemre segítenie a jobboldalt az európai parlamenti választásokon, hogy a civil tüntetők korrupcióellenes jelszavait tűzte zászlajára, és az igazságszolgáltatás függetlenségének őreként valóságos keresztes hadjáratot indított a PSD ellen.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Fotó: AP/ Vadim Ghirda

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.