Pesti Srácok

Hetvenháromszor kapták el gyorshajtásért

Hetvenháromszor kapták el gyorshajtásért

Egy Opel személyautó sofőrje 2019 szeptembere és 2020 májusa között 73 alkalommal lépte át a megengedett legnagyobb sebességet – írja a Bács-Kiskun megyei információkra hivatkozva a police.hu.

Mint hozzáteszik, a notórius gyorshajtó Kecskeméten, a Budai úton található, fix telepítésű Véda kamerarendszernél követte el a szabálysértések felét, amiért eddig 2,5 millió forint büntetést kapott. A közlemény arra is kitér, hogy a megyében több olyan gyorshajtást is rögzítettek a járőrök, amelyek belterületen történtek; általában az 50 km/h helyett az autópályákra jellemző sebességgel száguldoztak az autók. Mint hangsúlyozzák, az intézkedések tapasztalatai azt mutatják, hogy a járművezetők továbbra sem számolnak a gyorshajtás baleseti kockázatával. A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a gyorshajtás a közúti balesetek bekövetkezésének egyik legfőbb oka. Sebesség túllépése esetén sokszorosára nő a fékút, és a vezető nem ura többé a járművének. A gyorshajtó járművezető felelőtlen magatartásával ráadásul nemcsak a saját, de mások testi épségét is veszélyezteti.

– írják.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: police.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.