Pesti Srácok

Kétezer kilogramm mézet kaptak az egészségügyi dolgozók

null

Kétezer kilogramm mézet adott az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, valamint a Szent László és Korányi Kórház egészségügyi dolgozóinak az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és az Agrármarketing Centrum (AMC).

Az akciócsoport szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a méz átadásakor Bross Péter, az OMME elnöke azt hangsúlyozta, hogy a mézfogyasztás fontos szerepet játszik az immunrendszer erősítésében, majd a magyar méhészek nevében megköszönte az egészségügyi dolgozók munkáját. Révész Máriusz, az akciócsoport vezetője úgy fogalmazott: az emberek felismerték, hogy minden magyar felelős minden magyarért, és olyan társadalmi összefogás jött létre, amelynek során mindenki a bajba jutott honfitársaink segítségére siet, illetve támogatja azokat, akik a járvány elleni védekezés első sorában teljesítenek szolgálatot. Ondré Péter, az AMC ügyvezetője örömét fejezte ki, hogy ilyen módon hozzájárulhatnak a járvány elleni küzdelemhez, és támogathatják a frontvonalban dolgozókat – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.