Pesti Srácok

Láng Zsolt: Elfogadhatatlan, hogy Karácsony olykor visszaél a veszélyhelyzeti felhatalmazásával

Láng Zsolt: Elfogadhatatlan, hogy Karácsony olykor visszaél a veszélyhelyzeti felhatalmazásával

Érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciójának vezetője, hogy Karácsony Gergely főpolgármester visszaél a veszélyhelyzet idejére biztosított különleges felhatalmazásával, amikor bizonyos döntéseit megelőzően nem egyeztet a képviselőcsoporttal.

Láng Zsolt a főpolgármesternek címzett hétfői - a Fidesz Budapest Facebook-oldalon közzétett - levelében azt írta, hogy egy, a koronavírus fertőzöttség előszűréséről szóló előterjesztést és az arról döntő határozatot egyidejűleg kapták meg.

– fogalmazott a kormánypárti politikus, aki rámutatott arra, hogy a március 13-án kiadott főpolgármesteri utasítás szerint, a közgyűlési hatáskörbe tartozó előterjesztést véleményezésre meg kell küldeni a képviselőcsoportok vezetőinek. Mint Láng Zsolt írta, az említett előterjesztés kapcsán semmilyen formában - sem elektronikus levél formájában, sem telefonon - nem egyeztettek sem vele, sem bizottsági elnök frakciótársaival, a javaslatot pedig a határozattal együtt kapták meg, így annak tartalmával is csak utólag szembesülhettek.

PestiSracok facebook image

Karácsony Gergely újfent arról tett tanúbizonyságot, hogy nem veszi komolyan a saját maga által korábban leírtakat. Érthetetlen és elfogadhatatlan számomra az, ahogy a veszélyhelyzet idejére biztosított különleges felhatalmazásával olykor saját magának ellentmondva visszaél, miközben a kormányt bírálja a vélt sérelmeiért, ugyanakkor elvárja a folyamatos tájékoztatást és együttműködést a Budapestet érintő ügyekben - fogalmazott Láng Zsolt. A frakcióvezető arra kéri Karácsony Gergelyt, hogy tartsa be és tartassa be saját főpolgármesteri utasításának az egyeztetésre vonatkozó szabályait, továbbá, ha nem történik egyeztetés akkor arra ne hivatkozzanak és ne keltsék annak a látszatát semmilyen módon. Ne szerepeljen egyik előterjesztésben és levélben sem olyan állítás, amely nem felel meg a valóságnak - írta Láng Zsolt.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.