Pesti Srácok

Peking szerint az amerikai külügyminiszternek nincsenek a vírus eredetét igazoló bizonyítékai

Peking szerint az amerikai külügyminiszternek nincsenek a vírus eredetét igazoló bizonyítékai

Peking szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszternek nincsenek bizonyítékai arra, hogy a világjárványt okozó, új koronavírus egy kínai laboratóriumból származna. Hua Csun-jing, kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az amerikai külügyi tárca vezetője nem tud bizonyítékokat felmutatni, amelyek alátámasztanák a kijelentéseit, miszerint az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered, ugyanis nincsenek ilyen bizonyítékok.

Pompeo az ABC amerikai televíziós csatornának vasárnap adott interjújában "több jelentős bizonyítékról" beszélt, ám részletekbe nem bocsátkozott. Donald Trump amerikai elnököt pedig a Fehér Ház csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdezték arról, hogy van-e megbízható információja arról, hogy a koronavírus a vuhani virológiai intézetből szabadult ki, amire igennel válaszolt, de részleteket ő sem közölt.

A kínai külügyi szóvivő szerint a járvány eredetének kérdését a tudósoknak kellene megválaszolniuk, "nem pedig a hazai politikai érdekek nevében hazudozó politikusoknak". Peking az amerikai nyilatkozatok kapcsán több alkalommal fogalmazta már meg, hogy Kína vádolásával Washington a saját, a járvány kezelésében elkövetett hibáiról igyekszik elterelni a figyelmet.

Az amerikai vezetés a vírus eredetén túl a járvány korai szakaszának, valamint súlyosságának elkendőzésével vádolja Kínát, Donald Trump pedig további büntetővámokat helyezett kilátásba a kínai termékekre, hogy ezzel szankcionálja Pekinget a járvány által az amerikai gazdaságban okozott károk miatt.

PestiSracok facebook image

Kína – bár annyit hivatalosan is elismert, hogy felmerültek hiányosságok a járvány kezdeti kezelésében – kitart amellett, hogy nyíltan tájékoztatta a nemzetközi közösséget, valamint a releváns szervezeteket az új koronavírusról, és rendszeresen hangsúlyozza, hogy globális szinten is kiveszi a részét a járvány elleni küzdelemből.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.