Pesti Srácok

Putyin a járvány második, őszi hullámától tart

Putyin a járvány második, őszi hullámától tart

Oroszországban a járványhelyzet stabilizálódott, de ősszel a Covid-19 új hulláma jelentkezhet – figyelmeztetett az orosz elnök egy kormányzati tisztségviselők és egészségügyi szakértők bevonásával megtartott pénteki videokonferencián. Vlagyimir Putyin szerint az országnak fel kell készülnie erre a forgatókönyvre és tartalékokat kell képeznie kórházi kapacitásból erre az október végi, novemberi időszakra.

Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője bejelentette, hogy a Covid-19-fertőzés terjedése megállt Oroszországban. Bejelentette, hogy június harmadik harmadában az egész országra kiterjedően megkezdődik az antitestszűrés, amely a lakosság fél százalékát érinti majd. Popova szerint a felmérés megmutatja majd, hogy mennyire készült fel az ország az őszre. Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes közölte, hogy bár az orosz kórházak igyekeznek a lehető legtöbb beteget megmenteni, a folyamatok alapján arra kell számítani, hogy május folyamán jelentősen emelkedni fog a halálesetek száma. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester hangsúlyozta, hogy Moszkvában továbbra is fenn kell tartani a Covid-19 miatt bevezetett önizolációs korlátozásokat. Andrej Vorobjov, a fővárost körülvevő Moszkva megye kormányzója viszont bejelentette, hogy a járványhelyzet jobbra fordulása miatt szombattól a régió már nem köti digitális kód beszerzéséhez a közlekedést.

Oroszország péntekre szomorú negatív rekordot állított fel azzal, hogy az utóbbi egy nap alatt százötvenen haltak meg a Covid-19 betegség következtében. Ezzel a járvány kezdete óta központilag regisztrált halálozások száma 3249-re emelkedett. Az igazolt fertőzések száma péntekre 8894-gyel, 326 448-ra nőtt, ami 2,8 százalékos napi növekményt jelent. Az új esetek 42,2 százaléka tünetmentes. Az aktív eseteké ezerhatszázzal, 223 374-re, a gyógyulásoké pedig 7144-gyel, 99 825-re emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több, mint 8,1 millió tesztet végeztek el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Alekszej Nyikolszkij

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.