Pesti Srácok

Ripost: Begyógyszereztek egy idős nőt a Pesti úti idősotthonban, hogy ne kelljen törődni vele

null

Csüri Krisztián, a Pesti úti idősotthonban meghalt egyik nő hozzátartozója számolt be arról, hogy édesanyját az intézményben begyógyszerezték azért, hogy ne kelljen vele törődni, és gyanús külsérelmi nyomokat is talált az anyján.

Csüri Krisztián február 29-én láthatta utoljára édesanyját, Julika nénit, aki egy hónappal később, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az idősotthonból nem kapott tájékoztatást, mi történt az utolsó látogatása és édesanyja halála között. A férfi elmondása alapján március 30-án érdeklődött arról, hogy jól van-e az édesanyja, és míg délelőtt az egyik ápoló ideges, arrogáns hangnemben közölte, minden változatlan, az otthonban nincs fertőzött, addig délután már azzal keresték fel a férfit, hogy édesanyja elhunyt. A hozzátartozó szerint a kórházi dokumentumok azt igazolják, hogy Julika nénit, az édesanyját a Pesti úton indokolatlanul tömték pszichiátriai gyógyszerekkel, miközben ő szóban és írásban is kérte, hogy ne adjanak ilyen szereket neki, hiszen semmiféle ilyen betegsége nincsen. Az orvosi dokumentumok szerint az idős nőnél súlyos kiszáradás jeleit is rögzítették.

A kórházi zárójelentésből feketén-fehéren kiderül: Julika néni egyáltalán nem szorult pszichiátriai gyógyszerekre, biztosan nem szenvedett demenciában, és nem volt érelmeszesedése sem. Ennek ellenére a Pesti úti otthonban a legdurvább pszichiátriai gyógyszerekkel tömték tele. Ráadásul a kórházban Julika néninél a súlyos kiszáradás jeleit is rögzítették, és dokumentumok igazolják egy állítólagos elesés külsérelmi nyomait is – írja a bulvárlap. A Pesti úton elvégezett halottvizsgálati jegyzőkönyvbe minden alap nélkül azt írták: 10 éve demenciában szenvedett és 20 éve érelmeszesedése volt.

PestiSracok facebook image

– közölte a férfi, aki szerint azért kapott ilyen szereket az anyja, hogy ne kelljen törődni vele. Csüri korábban nem tudta, milyen gyógyszereket adnak az édesanyjának, mert határozott kérésére sem árulták el neki a fővárosi fenntartású idősotthonban, ahol azt is állították: elesés miatt került kórházba, pedig kiszáradással vitték be.

– mesélte, majd azzal folytatta, hogy csak édesanyja halála után kapta meg a zárójelentést, amiből kiderült, hogy az idős nő nemcsak az elesés, hanem kiszáradás miatt is került a kórházba, valamint a betegfelvételekor összegezték, milyen gyógyszereket kap, és ezek között volt egy erős, a skizofréniára alkalmazott gyógyszer és nyugtatók is.

– fogalmazott. Úgy véli, hogy idős édesanyját a Pesti úti idősotthonban megfosztották az emberi méltóságától, a szabad akaratától; élete utolsó hónapjait kábán, kiszolgáltatva kellett töltenie.

Forrás: Ripost

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.