Pesti Srácok

Szóljanak a harangok a magyarságért világszerte Trianon századik évfordulóján!

null

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége felekezettől függetlenül kért fel minden Kárpát-medencei egyházközséget és gyülekezetet, hogy június 4-én, a trianoni békediktátum századik évfordulóján, magyar idő szerint 16 óra 30 perckor száz másodpercig szólaltassák meg templomuk, imaházuk harangjait.

Portálunk a Keresztény Értelmiségiek Szövetségétől megtudta: a legtöbb visszajelzés eddig Erdélyből érkezett, de a tengerentúlról, Los Angelesből is jelezték, hogy csatlakoznak a kezdeményezéshez, így az Egyesült Államokban is lesz, aki Trianon 100 évfordulója alkalmából a magyar közösség megmaradásáért megkongatja a harangot. A KÉSZ eddigi információi szerint Erdélyben a református és az unitárius egyház is jelezte, hogy minden templomukban megszólalnak a harangok, illetve csatlakozott a felhíváshoz többek között a szatmári katolikus püspökség is. Hasonló jelzések érkeztek a Délvidék és Kárpátalja magyarlakta településeiről is, amely egyúttal arra is utal, hogy a katolikusokat, görögkatolikusokat, reformátusokat, evangélikusokat, de még a Hit Gyülekezetét is összefogó, ökumenikus esemény formálódik a kezdeményezésből.

Példamutatás Európa számára

A KÉSZ legutóbbi Facebook-bejegyzésében arról ír, hogy június 4-én Kárpát-medence-szerte felzúgnak a harangok,

PestiSracok facebook image

Mint kifejtik,

Hangsúlyozzák:

https://www.facebook.com/keresztenyertelmisegiekszovetsege/posts/4387907751223120

Porálunk olvasóit arra kérjük, az ünnepi esemény alkalmával a harangzúgásról szóló videóikat osszák meg portálunkkal is, hogy egy videóban szerepeltethessük a világ magyarságáért szóló harangszót.

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.