Pesti Srácok

Trianon 100 – A világ magyarságával emlékezik a közmédia

null

A trianoni békediktátum 100. évfordulóján a két nemzeti főadó mellett a közmédia minden csatornája és online felületei is megemlékeznek a magyar történelem egyik legtragikusabb napjáról. A Duna Televízió és a Kossuth Rádió egész napos műsorfolyammal készül, melyben az unitárius egyházi szertartás, a parlament emlékülése és a köztársasági elnök ünnepi beszéde mellett természetesen helyet kap az emlékharangozás közvetítése és "A beszéd - Apponyi a magyar ügy védelmében" című történelmi dráma is.

Június 4-e tragikus történelmi dátuma a magyar nemzetnek, ezért a 100. évfordulón minden tisztességes magyar embernek emlékeznie kell. A közmédiának pedig kötelessége, hogy ezt az emlékezést méltó tartalmakkal és módon juttassa el a világ legtávolabbi pontján élő magyarokhoz is– mondta Siklósi Beatrix a közmédia kiemelt projektjeiért felelős vezetője.

Június 4-én a közmédia többször is jelentkezik az elcsatolt országrészekből, megszólalnak a határainkon túl élő honfitársaink is. A nap folyamán Trianonhoz kapcsolódó filmeket is vetítenek, illetve művészek, tudósok, közéleti emberek vallanak arról, mit jelent számukra az összetartozás. Exkluzív tartalommal is készül a köztévé. Este negyed kilenctől a Duna Televízióban Rátóti Zoltán főszereplésével mutatják be "A beszéd - Apponyi a magyar ügy védelmében" című történelmi drámát. A film azt a beszédet dolgozza fel, amelyet Apponyi gróf a magyar küldöttséget képviselve mondott 1920. január 16-án, a trianoni béketervezet végleges lezárását követően.

Ezen kívül a Duna Televízióban láthatják először a nézők a Kossuth térre megálmodott Trianon-emlékművet, amelynek avatására augusztusban kerül sor és közreadnak egy különleges, örökérvényű hangfelvételt is, amellyel az egykori vallás és közoktatási miniszter Klebelsberg Kuno üzent kora fiataljainak Trianon kapcsán.

PestiSracok facebook image

Íme a közmédia emléknapi műsora:

  • 15 óra 25 perctől a Wettstein-napló című dokumentumfilmből – a béketárgyalásokban résztvevő Wettstein János diplomata hagyatékának köszönhetően – részletesen ismerhetjük meg a magyar békedelegáció öt hónapi munkájának legfontosabb mozzanatait.
  • Szintén a Duna Televízióban láthatják a nézők 18 óra 40 perctől a Koltay Gábor rendezésében készült Hétköznapi Trianon című dokumentumfilmet. Két fiatal a békediktátum okai után kutat Versailles-ban és az erdélyi Bonchidán, bemutatva az 1920 utáni, mai tanulságokat is tartalmazó nemzetfejlődést, de a velünk élő trianoni következményeket is.
  • A közmédia nézői követhetik a parlament emlékülését és Áder János köztársasági elnök ünnepi beszédét, valamint beszámolókat láthatnak minden határon túli eseményről.
  • A Kossuth délelőtt egy rádiós hidat hoz létre, amely összekapcsolja az elcsatolt részeken dolgozó kollégákat. A diktátum aláírásának időpontjában pedig, 16 óra 30 perctől, a Duna, a Duna World és a Kossuth hullámhosszán megszólalnak a harangok, felidézve a diktátum aláírásának időpontját.
  • Az M5-ön pedig egésznap ismert művészek beszélnek az összetartozás fontosságáról, majd este 21 óra 20 perctől történészek vitatják meg Trianon okait és következményeit, próbálják megértetni, hogy miként tudott a magyarság egy ilyen, szinte példa nélküli tragédia után is megmaradni, erősödni és létrehozni a nemzeti egységet.
  • A nap folyamán a Petőfi Rádió minden órában lejátszik egy felvételt egy-egy határon túli, emblematikus magyar zenekartól, a napi top 15-ös slágerlista június 4-én csak magyar számokból áll majd, a Minek nevezzelek? című magyar műsorban Boros Csaba pedig csak külhoni dalokból válogat.
  • A Bartók Rádió a Muzsikáló műsorfolyamban a határon túli magyarsághoz, a Kárpát-medencéhez köthető zenékkel jelentkezik. Este 20.53-tól pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának határon túli magyar szerzők műveiből összeállított hangversenye kerül adásba.
  • A Dankó Rádióban reggel 6 és este 8 óraközött óránként több határon túli magyar dalszerző, előadó zenéje kerül adásba, a külhoni magyarságához kapcsolódó zenék is felcsendülnek, valamint minden órában egy-egy határon túli vendéggel is beszélgetnek a műsorvezetők. A 17 és 18 óra között jelentkező „Tudod-e még az én nótám” című műsor teljes egészében a külhoni hallgatóké, itt nyílik alkalmuk bővebben is beszélni magyarságukról, kapcsolatukról Magyarországgal. A rádió 19 és 20 óra között Rudolf Schuster korábbi szlovák államelnökkel magyar nyelven készült interjút ad közre.
  • Az M2 gyerekcsatornán pedig a Hetedhét kaland című műsor ifjú készítői videotelefonon hívják fel külhoni barátaikat, és „gyereknyelven” fogalmazzák meg mit is jelent az összetartozás. A beszélgetések közben sok minden kiderül a régi Magyarországról és hogy a határok két oldalán élő gyerekeket nem csak a közös anyanyelv kapcsolja össze.

Forrás: MTVA; Fotó:MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.