Pesti Srácok

Troll – Borítékolható a Jobbik további oszlása

Arról lehet majd a Jobbikot megismerni, hogy egyszemélyes párt és csak Jakab Péterből áll, és már Simicska Lajosra sem lesz szüksége, hiszen a Gyurcsány-Dobrev házaspár majd pénzeli – hangzott el a Hír TV Troll című műsorának pénteki adásában. Ezúttal is Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa, Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok hírigazgatója és Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője trollkodták szét az ellenzéket és médiájukat M. Dobos Marianne műsorvezetése mellett.

Új logót és jelmondatot kapott a Jobbik: „A nép pártján” szlogen helyett pedig mostantól „A magyar néppárt” jelmondatot használja a parlamenti küszöb körüli támogatottságú pártocska.

– jelentette ki Szarvas Szilveszter. Arra a kérdésre, hogy létezik-e még egyáltalán a Jobbik, a PestiSrácok hírigazgatója úgy fogalmazott:

Pindroch Tamás újságíró emlékeztetett: amit most a Jobbikban láttunk, az nem újkeletű a magyar politikában, hiszen hasonló folyamat játszódott le az FKGP, valamint az MDF esetében is.

– tette hozzá a Figyelő főmunkatársa. Arra a kérdésre, hogy mire utalhat a „hashtag” a Jobbik új emblémájában, Boros Bánk Levente úgy vélte: egyértelmű gyávaságról van szó, hiszen a párt nem merte kivenni a logóból a kettős keresztet, hanem inkább elmosta azt.

– jelentette ki a Médianéző ügyvezetője. Mint azt Boros Bánk Levente kifejtette, ami „A magyar néppárt” jelmondatot illeti, „ezen röhögött egész héten”, mivel egy néppárt arról szól, hogy minél több világnézetet kívánnak képviselni, ennek ellenére most ki akarják nyomni a Simicska-vonal beejtőernyőzött képviselőjét, Varga-Damm Andreát, valamint a nemzeti radikális vonal utolsó képviselőjét, Sneider Tamást. Pindroch Tamás hozzáfűzte: az oszlás még nem ért véget, hiszen Sneidernek és Varga-Dammnak is vannak támogatói a frakcióban is. Az újságíró biztosra veszi., hogy a következő hetekben történni fog egy s más a Jobbikban.

Forrás: Hír TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.