Pesti Srácok

Trump felajánlotta Putyinnak, hogy orvosi berendezéseket küld Oroszországba

Trump felajánlotta Putyinnak, hogy orvosi berendezéseket küld Oroszországba

Orvosi berendezések Oroszországba küldését ajánlotta fel a Covid-19-járvány elleni küzdelemhez Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali kollégájának, Vlagyimir Putyinnak csütörtöki telefonbeszélgetésük során. Erről csütörtök este a Kreml sajtóosztálya adott ki tájékoztatást, amely szerint a két vezető felköszöntötte egymást a fasizmus elleni győzelem 75. évfordulója alkalmából, és megállapodott abban, hogy Moszkva és Washington erősíteni fogja a koordinációt a Covid-19-pandémia elleni küzdelemben.

Putyin és Trump telefonbeszélgetése során az orosz elnöki hivatal közleménye szerint hangsúlyt kapott annak történelmi jelentősége, hogy a második világháború során a két nép szövetségesként harcolt, és közös ellenséget győzött le. E hagyomány szellemében, mint elhangzott, Oroszország és az Egyesült Államok jelentős eredményeket képes elérni korunk problémáinak megoldása terén, egyebek között a terrorizmus és a járványok elleni küzdelemben, valamint a regionális konfliktusok rendezésében.

Korábban egyébként Oroszország küldött személyes egészségügyi védelmi eszközöket és orvosi berendezéseket az Egyesült Államokba egy hasonló Putyin-Trump-telefonbeszélgetést követően. A két fél a rakomány költségein megosztozott. A két vezető a csütörtöki eszmecsere folyamán megvitatta az olajpiaci helyzetet is, kiemelve az új OPEC+-megállapodás időszerűségét; ez utóbbi szerintük nagyban köszönhető az orosz és az amerikai elnök együttműködésének. A megállapodás máris hatást gyakorolt az olajárak stabilizálására. A két elnök hangsúlyozta az orosz-amerikai párbeszéd fontosságát. A Kreml szerint Putyin és Trump elégedett volt a konstruktív és tartalmas eszmecserével.

Egy nappal korábban a két külügyminiszter, Szergej Lavrov és Mike Pompeo beszélt egymással. Az orosz diplomáciai tárca tájékoztatása szerint a megbeszélésen a világjárvány elleni kétoldalú együttműködésről esett szó, figyelembe véve a nemzetközi közösség minden tagja összefogásának fontosságát, összhangban az ENSZ és más multilaterális szervezetek vezetőinek felhívásával. Lavrov és Pompeo megvitatta a globális biztonság kérdéskörét, megvizsgálva a kétoldalú párbeszéd élénkítésének lehetőségét a fegyverzetkorlátozás és a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása terén, figyelembe véve a hadászati egyensúlyt befolyásoló tényezőket.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Lehtikuva/Jussi Nukari

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.