Pesti Srácok

Varga Judit: Már Németország is fellép az Európai Bizottság hatáskörtúllépései ellen

Varga Judit: Már Németország is fellép az Európai Bizottság hatáskörtúllépései ellen

Mérföldkő, hogy a német alkotmánybíróság a héten felülbírálta az Európai Bíróság egyik határozatát – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Varga Judit.

Varga Judit igazságügyi miniszter a Magyar Nemzetnek adott hosszú interjújában hangsúlyozta: azt tanácsolja, hogy mindenki legyen bátor és hűséges a saját elveihez, és szerinte Nyugat-Európában felszabadítóan hat az őszintén kimondott szó, ugyanakkor a bűnösség vélelmével tekintenek Magyarországra az Európai Unióban. A lap szombati számában elmondta: a koronavírus-törvény kiállja a jogállamiság próbáját, és az élet bizonyítja, hogy nincs veszélyben a sajtószabadság Magyarországon. A miniszter kitért rá, hogy azért is publikált a Die Welt című német lapban a kormány politikájáról, mert tudja, milyen képet közvetít a sajtó Magyarországról, és úgy érezte, szükség van ellenpontra, hogy az olvasók kiegyensúlyozott tájékoztatás mellett maguk dönthessék el, mi az igazság, és ne legyenek félretájékoztatva.

Az igazságügyi miniszter szerint az is megkérdőjelezhető, milyen legitimitása van annak az ülésnek, amelyen Magyarországról lesz szó az Európai Parlamentben, és néppárti képviselők is támogatták az erre vonatkozó kezdeményezést. Varga Judit szerint biztosan mérföldkő lesz az, hogy a német alkotmánybíróság a héten felülbírálta az Európai Bíróság egyik határozatát.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

– tette hozzá.

A miniszter a rémhírterjesztésre vonatkozó jogszabály kapcsán kitér rá, hogy a különleges jogrend lényege, hogy míg békeidőben az egyéni jogok a közösség érdekei felett állhatnak, addig veszélyhelyzetben a közösség érdeke és biztonsága mindenképpen az egyén önmegvalósítása elé kerül. Ilyenkor mindenkinek fegyelmezettebbnek kell lennie, hiszen a tömegkommunikációs eszközök révén – földrajzi helytől függetlenül – ma már egy kattintással milliókhoz lehet eljuttatni egy hamis hírt.

Az igazságügyi tárca vezetője elmondta azt is, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése óta elképesztő mennyiségű munkát végeztek el, sok rendelet született, és a jogászok munkája minimum megduplázódott. Hozzátette: sok jogszabály kodifikációja most kicsit háttérbe szorult, de teljesíteni akarják az éves jogalkotási tervet is.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.