Pesti Srácok

A gyerekeket erőszakoló karbantartó már hónapok óta börtönben van, de az érzelmileg túlfűtött tanár további fejeket követel

null

A közvéleményt és az iskolát sokkolta, a tanvezetést megosztotta az a szomorú eset, ami az egyik óbudai általános iskolában történt. A 62 éves L. Tibor, "Tibi bácsi" a gyanú szerint éveken át molesztálta a Dr. Béres József Általános Iskola diákjait. Úgy tudni, hogy tíz esetben történhetett kiskorúval szemben szexuális erőszak. Az elszomorító és dühítő esetet azonban több tanár arra használta fel, hogy megtorpedózzák az iskolaigazgatót, aki az ügy kirobbanásakor minden tőle telhetőt megtett.

Tibi bácsi tavaly szeptember óta letartóztatásban van. A Dr. Béres József Általános Iskola korábbi karbantartója és mindenese éveken át az intézmény alkalmazottja volt. Az iskolában a férfi látta el a karbantartói munkákat, előtte raktáros volt, hétvégente pedig bohócként vállalt alkalmi munkát a szülinapokon. Több, mint tíz évig dolgozott az általános iskolában L. Tibor, akinek az alagsorban lévő kazánház sarkában volt az asztala; volt olyan, hogy ott tartózkodott kettesben a kislányokkal, az edzéseire járó lányok sokszor ott öltöztek az edzések előtt. Úgy tudni, hogy ez teljesen szükségtelen volt, mert a kazánház mellett volt az öltöző.

– mesélte az Indexnek az iskola egy korábbi diákja.

PestiSracok facebook image

Palotaforradalom

A BRFK szerint megalapozott a gyanú azzal kapcsolatban, hogy legalább 10 esetben történt szexuális erőszak. A Büntető törvénykönyv minden olyan cselekményt, amikor egy felnőtt egy tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel bármilyen szexuális cselekményt végez vagy végeztet, szexuális erőszaknak nevez, így egyelőre nem világos, mit tett pontosan Tibi bácsi iskolai karrierje során. A rendőrség azután szerzett tudomást arról, mi történt, hogy egy alsós kislány anyja feljelentést tett, a nyomozás pedig kiderítette, hogy a gyerekén kívül még másik kilenc is érintett. Az iskolaigazgató, miután kitudódott az ügy, azonnal elküldte a karbantartót, valamint az érintett tanulók mellé szakértőt biztosított és a szülőkkel is rendszeresen kapcsolatban maradt, több szülői értekezletet is tartott.

A PestiSrácok.hu azonban úgy értesült, hogy az iskola egyik tanára arra használja fel a botrányt, hogy a balliberális sajtót az ügybe bevonva keltse az iskola rossz hírnevét, hogy így lehetetlenítse el az iskola vezetőjének munkáját, akivel régóta rossz kapcsolatot ápol. Az érintett oktató már tavaly ősz óta próbálja maga mellé állítani a tantestület tagjait, őket megosztotta, utána pedig a szülőket befolyásolta, majd a sajtóhoz fordult. Ezek után az igazgatónő kérte, hogy hagyja abba a rossz hangulat keltését. A tanár ezután egy szülőt győzött meg, hogy tegyen feljelentést a tankerület-vezetőnél azzal az indokkal, hogy az igazgatónő azért akarja a tanárt kirúgni, mert az nem hagyja, hogy az ügyet eltussolja. Fontos megjegyezni, hogy ekkor már hosszú ideje folyt a sajtóban a téma, L. Tibor pedig letartóztatásban volt. A szexuáliserőszak-botrány kirobbanása óta több tanár is felmondott, azonban míg egyes szülők az igazgatónő fejét követelik, a tanárok nagy része azon a véleményen van, hogy az iskolavezető helyesen járt el az ügyben és évek óta remekül végzi az intézmény igazgatását. A tantestület összes tanára ezért levelet írt a tankerület-vezetőnek, amiben jelezték, hogy kiállnak az igazgatónő mellett, és arra kérték a tankerület vezetőjét, hogy csináljon valamit, állítsa le a felbujtást végző tanárt.

– áll a tankerület-vezetőnek címzett tanári levélben, amit a tantestület egyik tagja juttatott el portálunkhoz.

Az ügy folytatása az lett, hogy kedden délelőtt megjelent egy cikk az Indexen, ami elég egyoldalúan mutatja be a történteket, és az egyszeri olvasó azt gondolhatja, hogy egy szörnyű hely a Dr. Béres József Általános Iskola. Forrásunk úgy fogalmazott, hogy a szülők felháborodtak a cikken, hiszen az rossz fényben tüntette fel az általános iskolát, ezért online petíciót készítettek és kiállnak a vezetés mellett.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.