Pesti Srácok

Az amerikai alelnök a fiatalok hanyagságával magyarázza a járvány fellángolását

Az amerikai alelnök a fiatalok hanyagságával magyarázza a járvány fellángolását

A fiatal korosztály hanyagságának tulajdonította a koronavírus-járvány fellángolását Mike Pence amerikai alelnök vasárnap a CBS televíziónak adott interjújában.

Az alelnök szerint az ifjabb korosztályok nem tartják tiszteletben a járvány idején megfogalmazott egészségügyi ajánlásokat a szájmaszkok viselésére, vagy a társadalmi távolságtartás gyakorlatára.

- fogalmazott Pence a CBS televízió Szemben a nemzettel című, szokásos heti vasárnapi politikai vitaműsorában. Kifejtette ugyanakkor, hogy szerinte részben a kiterjedtebb tesztelésnek tudható be a járvány fellángolása egyes tagállamokban. Az alelnök kijelentette: az Egyesült Államok most sokkal jobban képes kezelni a koronaválságot, mint annak kirobbanásakor. Hozzátette: ma naponta 500 ezer amerikain végzik el a vírustesztet. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint az Egyesült Államokban jelenleg több, mint két és félmillió a diagnosztizált fertőzöttek száma és a 125 ezret is meghaladta a vírus okozta Covid-19 betegségben, vagy annak szövődményeiben elhunytak száma. A járvány mintegy 12 tagállamban - elsősorban a nyugati parti vagy a déli államokban - lángolt fel. Floridában és Texasban ismét szigorításokat vezettek be, és átmeneti időre felfüggesztették a gazdasági nyitást.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."