Pesti Srácok

Az egri lap szerint Mirkóczki körül elfogyhatott a levegő

null

Az egerhirek.hu megpróbálta a lehetetlent, és megkísérlete megérteni, hogy mi zajlik a Jobbikban a színfalak mögött, hogyan juthatott a Népszava szerint a közgyűlés feloszlatásának küszöbére a hajdanán reményteljes egri ellenzék, illetve miért épp most lépett ki a polgármester korábbi pártjából, és mi várható ezután.

A lap kifejti, szinte minden volt már Egerben: “Jobbik Sneiderrel és szkinhedgárdával, bázisdemokrata LMP zöldprogrammal és Komlósi Csabával, régi Gyurcsányista DK-sok, Gyurcsányellenes MSZP-sek, semmiből feltűnő, és egészen máig semmi konkrétat sem mondó Momentumosok”. A lap szerint az évtizedes szélmalomharcban ezek a szereplők mind elfáradtak, de találtak egy közös pontot: Orbán Viktort és a Fideszt le kell váltani! Mindez elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy az egri ellenzék az országban elsőként álljon össze. Eger egyébként valóban szimbolikus volt, hiszen elsőként itt kapaszkodott össze a DK-tól a Jobbikig mindenki. Úgy tűnt sokáig, hogy az egység nem bomlik meg, Mirkóczkiék küzdelmét támogatta a teljes ellenzéki sajtóbirodalom az Indextől az ATV-n át az Azonnaliig.

Nem Eger vezetése volt tehát a cél, hanem ütni kellett a Fideszt. Ezt az elvárást Mirkóczki Ádám teljesítette is, hiszen minden Egerinfó-n szidta a Fideszt, sőt, még csalással is vádolta ellenfeleit.

Mirkóczki Facebook-oldalán hamar 15 ezer fölé emelkedett a követők száma, posztjai alatt szidták a Fideszt, Mirkóczki Ádám tehát celebpolgármester lett, az ellenzék kirakatfigurája. A helyzet azonban gyorsan rosszra fordult, kiderült, Eger súlyos árat fizet azért, hogy polgármestere nem várost vezet, hanem politikai csatákat vív naphosszat.

PestiSracok facebook image

Ahogy Karácsony Gergely is teszi, a polgármester bővítette a stábját, a hivatal személyi kiadásai megnőttek, miközben a járdaépítésre és térfigyelő kamerákra szánt éves keretet lecsökkentette.

– írja az egerhirek.hu. Hozzátették: elfogyott a levegő Mirkóczki körül.

Mirkóczki körül a Jobbikban is régóta fogyhatott már a levegő. Ő ugyanis szóvivőként, kommunikációs vezetőként tevékeny részt vállalt abban, hogy a Jobbik Simicska néppártosodási igényét kiszolgálja, aminek következményeként aztán szépen lassan elfogyjon a párt – olvasható a cikkben. A lap szerint az sem volt szerencsés lépés, hogy támogatta Jakab Pétert, aki nyakig benne lehet abban, hogy a Jobbik a csőd szélére került.

Manapság személyes konfliktusok tördelik a hajdanán nemzeti-radikális pártot, Mirkóczki pedig előbb vagy utóbb minden bizonnyal a kizárás sorsára jutott volna korábbi tettei miatt.

– állítja az eger.hu

A teljes írás ITT olvasható.

Forrás: egerhirek.hu; Fotó: MTI/Soós Lajos