Pesti Srácok

Brazil fotóriporter: egy népirtás előestéjén vagyunk

null

"Egy népirtás előestéjén vagyunk" – így fogalmazott egy brazil fotóriporter, aki évtizedek óta dokumentálja az Amazonas-medencében élő őslakosok életét. Sebastião Salgado és mellette sok más jogvédő és tisztviselő szerint a koronavírus-járvány akár végleg eltüntetheti a Brazília esőerdőiben élő indián törzseket - írja az Index.

Az elmúlt hetekben riasztóan meredekké vált Brazíliában a járványgörbe, félmillióan kapták el igazoltan a betegséget és már több, mint 29 ezren vesztették életüket - írja az Index. A lap beszámolójából kiderül: a több, mint 200 millió lakosú dél-amerikai ország nagyvárosainak legszegényebb területein nagyon sokan élnek összezsúfolva, rossz higiéniás körülmények között. A favelák lakói különösen nagy veszélyben vannak ebben a helyzetben, az őslakosok halálozási rátája kiugróan magas - a CNN-nek nyilatkozó jogvédők szerint közöttük a halálozási ráta kétszer akkora, mint Brazília többi lakosa esetében. Az országban közel 900 ezer indián őslakos él, megfelelő infrastruktúra nélkül, a modern világ állandó fenyegetése mellett. Bár aktivisták, sztárok és törvényhozók is megpróbáltak kiállni a törzsek mellett, az elnökkel való rossz viszonyuk miatt kérdéses, hogy kapnak-e bármilyen érdemi segítséget a járvány leküzdéséhez - vázolja fel az Index.

Braziliában körülbelül 300 indián törzset tartanak számon, nagy részük falvakban él. Egyes törzsek alig száz embert számlálnak, míg mások több ezer főből álló közösségek. Még mindig vannak olyanok is, amelyeknek semmilyen kapcsolatuk sincs a külvilággal.

Jair Bolsonaro nyíltan szembemegy a kijárási korlátozásokkal és a járványügyi intézkedésekkel, mert szerinte ezekkel csak fokozódnak a gazdasági károk. Az Index szerint az sem meglepő, hogy Brazília jelenleg a második legfertőzöttebb ország a világon az Egyesült Államok után. Naponta közel ezer ember veszti életét, miközben 20-30 ezer új esetet találnak, mindezt ráadásul elég alacsony tesztelés mellett.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index/CNN, kiemelt kép: tropicalmagazin.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.