Pesti Srácok

Deutsch: A kötelező kvóták kérdése továbbra is napirenden van Brüsszelben

null

A kötelező át- és betelepítési kvóta kérdése továbbra is napirenden van Brüsszelben – mondta a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) delegációvezetője.

Deutsch Tamás hozzátette: ez egyet jelent azzal, hogy Brüsszel a magyar alkotmányos keretek megváltoztatásán munkálkodik. A politikus kifejtette: alig indult útjára az újabb nemzeti konzultáció, Brüsszel máris megindította a támadást Magyarország ellen; most is a migrációval kapcsolatos kérdést kifogásolják.

– fogalmazott Deutsch Tamás, leszögezve: nem a nemzeti konzultáció kérdése, hanem a brüsszeli bizottság alelnökének állítása álhír. Kiemelte: a magyarok már több választáson és egy népszavazáson is egyértelműen kifejezték, hogy elutasítják a migránsok betelepítését Magyarországra. Ezért ezt a kormány az alaptörvényben is rögzítette. Deutsch Tamás ugyanakkor elmondta, hogy a kötelező át- és betelepítési kvóta intézményéről akarnak Brüsszelben uniós jogszabályt elfogadni, és ezzel arra akarják kényszeríteni Magyarországot, hogy változtassa meg a jövőbeli uniós jogszabállyal ellentétes magyar rendelkezéseket, beleértve az alaptörvényt is. Hozzátette: ehhez a törekvéshez asszisztál a Momentum liberális pártcsaládja, amely "gyakorlatilag a Soros-tervet" tette programja részévé.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg a fideszes politikus. Azt mondta: a liberálisok nyilvánosan is elérhető tervéből kiderül, hogy kötelező betelepítési kvótát akarnak, nagyobb befolyást adnának a Soros-szervezeteknek, állampolgárságot és választójogot akarnak adni a bevándorlóknak, fel akarják gyorsítani a migránsok betelepítését.

– hangsúlyozta. Deutsch Tamás kijelentette: a Fidesz és a KDNP képviselői Magyarországon és az Európai Parlamentben egyaránt megvédik a magyar emberek elsöprő többségének álláspontját.

– mondta. Ezért is tartják a nemzeti konzultáció egyik legfontosabb kérdésének: a magyar emberek egyetértenek-e azzal, hogy a magyar kormány – akár a Brüsszellel való nyílt konfliktus árán is – tartson ki a bevándorlást elutasító alkotmányos szabályok mellett – fűzte hozzá a képviselő.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.