Pesti Srácok

Ellenzéki pártok és szakszervezetek a szociális dolgozók egyszeri bérkiegészítését sürgetik

Ellenzéki pártok és szakszervezetek a szociális dolgozók egyszeri bérkiegészítését sürgetik

A szociális dolgozók számára az egészségügyben adott juttatáshoz hasonló, egyszeri, 500 ezer forintos bérkiegészítést követeltek a parlament ellenzéki frakciói és szakszervezetek, miután szerdán, Budapesten egyeztetést folytattak az ágazat helyzetéről.

A megbeszélésen részt vettek a Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK és a Párbeszéd képviselői, valamint a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete vezetői. Az LMP kezdeményezésére tartott megbeszélésre a kormánypárti frakciókat is meghívták, de a Fidesz és a KDNP képviselői nem jöttek el – mondta el Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón. Az LMP politikusa az egyeztetésen részt vevők nevében köszönetet mondott a szociális ágazatban dolgozóknak a járvány alatti munkájukért, és arra kérte a kormányt, hogy gondolja meg magát, és az egészségügyhöz hasonlóan a szociális dolgozóknak is adja meg az 500 ezer forintos külön juttatást. Ungár Péter jelezte: az egyeztetés témája volt még a pandémiás időszak előtt zajlott bértárgyalás és a közalkalmazotti bértábla rendezése, valamint a szociális ágazatban dolgozók sztrájkjogának ellehetetlenítése is.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke szintén az 500 ezer forintos juttatás kifizetését szorgalmazta a szociális dolgozók számára, és bejelentette: július 2-án azzal szeretnének nyomatékot adni ezen követelésüknek, hogy azt kérik az ágazat dolgozóitól, ebédidőben, a munkaközi szünetet figyelembe véve tartsanak éhségsztrájkot. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "ha célt érünk, akkor ez egyszeri akció lesz, ha nem, akkor meglátjuk".

Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke úgy vélte: az ágazat dolgozói mindenféle kormányzati és társadalmi elismertség nélkül álltak helyt az elmúlt időszakban. Szerinte a miniszterelnök megfeledkezett a szociális dolgozókról.

PestiSracok facebook image

Lukács László György a Jobbik nevében támogatta a bérkiegészítést, és pártpolitikán felül álló, szociális szakmai minimum kidolgozását javasolta. Hozzátette: a szociális szektort is fel kell készíteni a járvány várható második hullámára.

Korózs Lajos (MSZP) azt emelte ki: a magyar fizetési listákon az utolsó helyen szerepelnek a szociális ágazatban dolgozók, így megérdemlik ezt az 500 ezer forintot. Hozzátette: Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter állításával szemben a kormánynak igenis erős ráhatása van a bérek rendezésére ebben a szektorban, hiszen a szociális intézmények jelentős részének fenntartója éppen az állam. Az MSZP nevében támogatásáról biztosította a szakszervezetek kezdeményezéseit.

Varga Zoltán (DK) úgy fogalmazott: gyenge és gyáva az a kormány, amely az elesetteken segítő embereket magára hagyja. Hangsúlyozta: a DK minden segítséget és támogatást megad a szociális dolgozóknak. Azon dolgozunk, hogy ők is a nemzet részeivé tudjanak válni, még akkor is, ha ez Orbán Viktornak nem tetszik – jegyezte meg.

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) azt mondta: a szociális dolgozók nemcsak 500 ezer forintos bérkiegészítést és a béreik rendezését érdemelnék meg, hanem állami kitüntetést is a járvány elleni küzdelemben mutatott helytállásukért. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben a kormány pénzt ad vadászati kiállításra, kormányzati propagandára vagy látványberuházásokra több, mint 30 milliárd forint értékben, addig nem ad bérkiegészítést a szociális dolgozóknak, holott ez összesen 46 milliárd forintot venne igénybe. Azt javasolta, hogy a kormány GDP-arányosan növelje a szociális ágazatra fordított költségvetési forrásokat, valamint biztosítsa, hogy a szektorban dolgozók is képviselhessék az érdekeiket, sztrájkolhassanak, mert jelenleg erre nincs lehetőség.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.