szociális szféra
A szociálpolitika Magyarországon, avagy a vörös polip legnagyobb, máig élő, levághatatlan csápja (első rész)
A módszerváltás talán legcsendesebben lezajló átmentése az ún. szociális szférában, a szociálpolitikában történt a nyolcvanas évek második felében, a kilencvenes évek elején, amiről igen keveset tudunk mind a mai napig. A ’90-es választásokon győztes MDF-nek érthető okokból nem a szociálpolitika volt a legfontosabb terület (az első szociális törvény csak 1993-ban jelent meg), és gyakorlatilag a kezdetektől (talán jóhiszeműen) az SZDSZ-nek engedte át a terület irányítását, aminek máig ható súlyos, sok esetben visszafordíthatatlan következményei lettek.Ellenzéki pártok és szakszervezetek a szociális dolgozók egyszeri bérkiegészítését sürgetik
A szociális dolgozók számára az egészségügyben adott juttatáshoz hasonló, egyszeri, 500 ezer forintos bérkiegészítést követeltek a parlament ellenzéki frakciói és szakszervezetek, miután szerdán, Budapesten egyeztetést folytattak az ágazat helyzetéről.Ajánljuk még