Pesti Srácok

Hétszáz milliárd forintból nőhet a tanárok és az ápolók bére

Hétszáz milliárd forintból nőhet a tanárok és az ápolók bére

Több százezer, főként humán területen – kórházakban, iskolákban, óvodákban, szociális területen – dolgozó ember bére nő az év elején mintegy 700 milliárd forintból – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtök reggel, az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence elmondta: a koronavírus-járvány miatt több ország is azzal küzd, hogy gazdasági teljesítménye elérje a válság előtti szintet, Magyarországon viszont hat százalék feletti gazdasági bővülést mértek tavaly, ami megteremtette a gazdasági fedezetét annak, hogy az idén béremelések legyenek.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet.

– hangsúlyozta Rétvári Bence. Hozzáfűzte: ma Magyarországon többen tudnak dolgozni, többet tudnak keresni az emberek, mint a baloldali kormányok idején. A kormány tervei szerint – folytatta – jövőre egy újabb nagy béremelés jöhet a pedagógusoknál és a szociális szférában.

Az államtitkár a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt is mondta, hogy amikor a Fidesz–KDNP átvette a kormányzást a baloldaltól, akkor 3,7 millió ember dolgozott, ma pedig 4,7 millió; akkor 72 500 forint volt a minimálbér, ma pedig 200 ezer forint, és 260 ezer forint a szakmunkás-minimálbér. Ebből is látszódik, hogy sokkal kevesebben vannak kitéve a szegénység kockázatának – fogalmazott Rétvári Bence.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.