Pesti Srácok

Koronavírus elleni vakcinát fejleszt a Pécsi Tudományegyetem egy osztrák biotech-céggel

null

A koronavírus elleni vakcina fejlesztésével kapcsolatos közös vállalkozásba kezd a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja és a Cebina osztrák biotechnológiai cég. Az úgynevezett alegység vakcina olyan vakcina antigénekre épül, amelyek várhatóan védelmet jelentenek a jelenlegi és a jövőbeli koronavírus-járványok során – közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön.

A PTE közleménye szerint a konzorcium olyan modern, harmadik generációs koronavírus oltást dolgoz ki, amely alapvetően különbözik a jelenlegi fejlesztési megközelítésektől, és amelynek első fázisú tesztelése akár már 2021-ben elvégezhető lehet. Jakab Ferenc professzort, a miniszterelnök által korábban felállított koronavírus-kutató akciócsoport vezetőjét idézve jelezték: a két intézet eddig is szoros együttműködésben dolgozott, aminek eredményeként a hatóanyagokat illetően már ígéretes tesztek is készültek. Ezek szerinte szintén jelentős előrelépést eredményezhetnek a koronavírusban szenvedő betegek kezelésében a jövőben, valamint a SARS-CoV-2 fertőzések esetleges gyógyszeres megelőzésében.

A Cebina GmbH vezérigazgatója és alapítója, Nagy Eszter közölte: a most klinikai kipróbálás stádiumában lévő vakcináktól eltérően egy hagyományosabb technológiát alkalmaznak, amely biztonságos és megfizethető a tömeges oltáshoz. Az úgynevezett alegység vakcina olyan vakcina antigénekre épül, amelyek várhatóan védelmet jelentenek a jelenlegi és a jövőbeli koronavírus-járványok során. A közleményben azt írták, hogy a projekthez mind az osztrák, mind pedig a hazai kutatócsoportnak rendelkezésre áll a megfelelő támogatás. Kiemelték azt is, hogy az ilyen és ehhez hasonló, nagy volumenű, nemzetközi kutatási projektek finanszírozására ad lehetőséget a múlt héten bejelentett Nemzeti Virológiai Laboratórium program is, amelynek helyszíne a PTE kutatóközpontja, vezetője pedig Jakab Ferenc, a PTE professzora.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.