Pesti Srácok

Vádat emeltek az élettársát különös kegyetlenséggel kivégző dávodi nő ellen

null

Minősített emberölés bűntette miatt vádat emeltek egy dávodi nő ellen, aki 2019 júliusában egy szemeteszacskóval megfojtotta, majd sósavval leöntötte az élettársát, akit aztán elásott a kert végében, azért, hogy ne kelljen kiköltöznie a sértett által bérelt házból – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán.

A közlemény szerint a letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű nőt a főügyészség aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja és végrehajtandó fegyház kiszabását indítványozta vele szemben. A vádirat szerint a vádlott és a sértett az interneten ismerkedett meg; 2019 áprilisában egy dávodi házban költöztek össze, amelyet a férfi bérelt. A nőnek nem volt munkája, a sértett közmunkásként dolgozott és alkalmi munkákat is vállalt, így a férfi keresetéből éltek. A pár sokat veszekedett. Egy idő után a férfi többször felszólította a nőt, hogy költözzön el a házból, a vádlott azonban erre nem volt hajlandó. Mint írták, 2019. július 7-én este ismét veszekedés tört ki, kölcsönösen bántalmazták egymást, majd a férfi fájó torkára bevett egyet a vádlott gyógyszerei közül. Ezután kiment a lakásból, és a bevett nyugtatótól a teraszon eszméletlen állapotban elvágódott. A nő nem hívott segítséget, hanem egy nylon szemetes zacskót húzott a férfi fejére, és azt szorosan megkötötte. A sértett testét az ingatlan veteményesénél lévő gödörbe húzta, ott sósavval és hypóval öntötte le, végül betemette – olvasható a közleményben. Amikor a férfi munkatársai érdeklődni kezdtek utána, a nő azt mondta nekik, hogy külföldre ment dolgozni. A nő a férfi holttestét később a ház udvarának végében lévő szemetesgödörhöz húzta és ott temette el. Ott is leöntötte még sósavval és hypóval. A rendőrök 2019. július 24-én találták meg a holttestet. A nőt őrizetbe vették.

Forrás: MTI; Fotó: baon.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.