Pesti Srácok

Gyurcsány kiakadt, amiért Brüsszel totojázik és még nem vágott oda az Index ügye miatt

Gyurcsány kiakadt, amiért Brüsszel totojázik és még nem vágott oda az Index ügye miatt

Gyurcsány Ferenc a Facebookon borzolja a kedélyeket, amivel jelezte, hogy kevés erősebb támogatója van a közös európai eszmének, mint a Demokratikus Koalíció, de ez nem jelent vakságot, némaságot. Gyurcsány azt írta, hogy az Európai Bizottság évek óta vizsgálja a magyar sajtószabadság helyzetét, amire mondhatná, hogy dicséretesen alapos munka, de nem az - nosza, tehát a Bizottság lazsál, igazán elmeszelhetné már hazánkat. Mit totojázik az Európai Bizottság? - kérdezi a DK elnöke.

Az Európai Bizottság süket csendje árt a közös ügynek, azoknak, akik hisznek a hangoztatott elvekben, küzdenek azokért. A DK elnöke választ vár arra, hány magyar lapot, intézményt, fórumot kell még ellehetetleníteni, hogy Brüsszel világos beszédre, cselekvésre szánja el magát.

PestiSracok facebook image

-írja Gyurcsány.

Forrás és kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc / Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.