Pesti Srácok

Ha nem lenne elég a koronavírus, Észak-Kínában megjelent a bubópestis

Ha nem lenne elég a koronavírus, Észak-Kínában megjelent a bubópestis

Óvintézkedéseket vezettek be az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen, miután a hétvégén egy bubópestis-fertőzöttet azonosítottak – számolt be internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A Belső-Mongóliában található Bajannurban hármas fokozatú – a négyes skálán a második legerősebbnek számító – készültséget vezettek be, miután a városban vasárnap egy pásztort a betegséggel diagnosztizáltak. Az év végéig érvényes készültségi fokozat alapján a területen tilos mindazon állatok vadászata, fogyasztása és szállítása, amelyek a pestisfertőzést hordozhatják. A lakosságot emellett arra kérik, hogy jelentsenek minden gyanús esetet vagy mással nem magyarázható lázas tünetet, illetve a beteg vagy elhullott mormotákat. A terület északi szomszédjában, Mongóliában a múlt héten két bubópestises esetről számoltak be. A mongol egészségügyi minisztérium szerint a fertőzéseket feltehetően mormotahús fogyasztása okozta.

A pekingi járványügyi központ arra figyelmeztette a Belső-Mongólia vidéki területeire utazókat, hogy fokozottan ügyeljenek a védekezésre, tartsák magukat távol a vadállatoktól, ne fogyasszanak vadhúst, valamint ne táborozzanak a szabadban. Mindazokat, akik lázas tünetekkel fordulnak orvoshoz, arra kértek, hogy jelentsék, ha az elmúlt időszakban Belső-Mongóliában jártak vagy vadállattal kerültek kapcsolatba. Az egészségügyi dolgozókat kérték a pestis tüneteinek beható tanulmányozására, valamint a páciensek utazási előzményeinek kikérdezésére. A belföldi turizmus népszerű célpontjának számító Belső-Mongólia tavaly novemberben két bubópestises és két tüdőpestises fertőzöttről számolt be, utóbbiakat egy pekingi kórházba vitték kezelésre. Az SCMP információja szerint 2009 és 2018 között 26 pestises beteget regisztráltak Kínában, akik közül 11 halt bele a fertőzésbe. A bubópestist bakteriális fertőzés okozza, és a kórokozót főleg rágcsálókon élő bolhák terjesztik. A betegség orvosi segítség nélkül 24 órán belül halálos lehet.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.