Pesti Srácok

Szlávik: még a járvány első hulláma sem ért véget

Szlávik: még a járvány első hulláma sem ért véget

Még Magyarországon sem ért véget a koronavírus-járvány első hulláma, hiszen mindennap érkeznek hírek újabb megbetegedésekről - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa kedden az M1 aktuális csatornán.

A főorvos elmondta, ugyan a vírushoz köthető halálesetek egyre ritkábbak, az továbbra sem zárható ki, hogy újabb gócok alakulnak ki az ország bármely pontján. Ugyanakkor a gócok megjelenése nem jelentené azt, hogy elkezdődött a második hullám, hiszen ezeket még jól lehet kezelni - jegyezte meg Szlávik János. Hozzátette: jelenleg a leglogikusabb feltételezés, hogy a koronavírus nem fog eltűnni, hiszen - úgy tűnik - a terjedése nem függ a hőmérsékleti viszonyoktól. Ezért a legjobb megoldás a védőoltás kifejlesztése lehet. A vakcina kifejlesztése a főorvos elmondása szerint jól halad, vannak olyan oltások, amelyeket már embereken is tesztelnek. Ugyanakkor a végső eredmények csak az év végére, jövő év elejére várhatók. Szlávik János rámutatott, egy vakcina kifejlesztéséhez 5-15 év kell, viszont most kiderült, hogy a korszerű géntechnológiával ezt az időt jelentősen le lehet rövidíteni akár néhány évre.

MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.