Pesti Srácok

Több mint húszmilliárd forintos beruházássorozat indul a Homokhátságon

Több mint húszmilliárd forintos beruházássorozat indul a Homokhátságon
Nagy István 2019.07.09. Fotó: Horváth Péter Gyula

Több mint húszmilliárd forintos beruházássorozat indul a Homokhátságon, amelyből öntözés- és infrastruktúrafejlesztés is megvalósul - jelentette be az agárminiszter kedden a szegedi nagybani piacon.

Nagy István elmondta, hogy csaknem 4,4 milliárd forintból 1500 hektáron fejlesztik az öntözést; környezetbarát módon nem rétegvizet, hanem a Tisza fölös vizét használják majd. A folyamatban lévő beruházás révén 1,4 millió köbméter öntözővíz lesz tárolható a területen, emellett a térségben, Domaszéktől Üllésig, Röszkétől Forráskútig bővül a foglalkoztatás, újabb termőterületeket lehet művelésbe vonni, nő a termelés biztonsága, erősödik a térség gazdasága - hangsúlyozta.

Mórahalmon több mint 6 milliárd forintból válogató- és csomagoló árukezelő központ épül, és Kiskundorozsmán, a nagybani piac helyén pedig egy 10 ezer négyzetméter alapterületű, geotermikus energiaellátásra épülő, gépesített zöldség- és gyümölcsmosó, osztályozó, csomagoló, címképző technológiát alkalmazó ipari hűtőházat alakítanak ki 12 milliárd forintból, amely egész évben el tudja látni a hazai tulajdonú hipermarketeket - közölte. Nagy István hangsúlyozta, hogy a fejlesztéssorozat élénkíti a Homokhátság agráriparát, összeköti a dél-alföldi térséget a Vajdasággal és - az Agrárminisztérium céljaival összhangban - ösztönzi a termelői hálózatok létrehozását.

PestiSracok facebook image

- szögezte le.

Nagy István agrárminiszter (b) egy termelővel beszélget a szegedi nagybani piacon 2020. július 28-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

A politikus emlékeztetett, hogy társadalmi egyeztetésen van már egy 30 milliárd forint keretösszegű pályázat, amelyben kertészeteket támogatnak hűtő- és tárolókapacitások, üvegházak létrehozásában válogató- és csomagoló technológiák fejlesztésében, valamint energiahatékonysági beruházások végrehajtásában. Ezen felül 5,5 milliárd forint értékben meghirdetik a kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit segítő új pályázatot. A forrásból 2,5 milliárd forint jut a legkisebb termelőknek mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó tevékenység kialakítására, fejlesztésére. A helyi termékek értékesítési lehetőségének bővítését, a piacok, vásárterek kialakítását, fejlesztését 3 milliárd forinttal támogatja a program - fejtette ki. Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, hogaz öntözésfejlesztésnek jövőre, a termelési szezon kezdetére el kell készülnie, a többi beruházás lépcsőzetesen, a termelési feltételek kialakítása, javítása után kezdődhet.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere elmondta, a vízügyi fejlesztés mintegy százezer ember, több mint ezer gazdálkodó család jövőjét változtatja meg, kétezer hektár üzemi területet tudnak majd öntözni.

Forrás: MTI, kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.