mórahalom
Az év eleje óta pokoli a migrációs nyomás a déli határzáron: a helyszínről jelentkezett a Pesti Riporter (Videó!)
Mórahalmon járt a Pesti Riporter, stábunk azért ment a határmenti településre, mert összehívták a környékbeli városok és falvak polgármestereit, valamint a megye rendőri elöljáróit, akik beszámoltak az év eleje óta tapasztalt rég nem látott migrációs krízisről. Révész Sándor alezredes elmondta, a tavalyi adatokhoz képest jóval nagyobb a mostanság érkező illegális bevándorlók száma. Mihályfi Béla országgyűlési képviselőjelölt, szegedi önkormányzati képviselő csatornánknak úgy fogalmazott, kulcsfontosságú, hogy megmaradjon a déli határzárat képző drótkerítés. A sajtótájékoztatón kijelentette, az április 3-i választás tétje, hogy a kerítés megszűnik-e. Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a Pesti TV-nek elmondta, a migránsok érkezésével megugrott az általa vezetett városban a bűncselekmények száma, és igaz ez többek között a környező településekre is. Mórahalom polgármestere kitálalt a PS-nek: "a pusztulásból hoztuk vissza a makettparkot, a felelősök meg ránk mutogatnak"
Valakiknek megtetszett a Mini Hungary Park és meg is szerezték tőle – ezt mondta a botrányos minőségben elkészült mórahalmi makettpark ötletgazdája és volt üzemeltetője a Szegedi Törvényszéken, ahol volt üzlettársaival együtt, köztük a Szeviép-vezér B. Sándorral különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással vádolják őket. A vádirat szerint a félmilliárd forint uniós támogatás töredékét költötték csak a kivitelezésre, a pénz nagy részét egyszerűen elcsalták, kilopták. Két vádlott már beismerő vallomást tett és börtönéveket vállalva egyezséget kötött az ügyészséggel. A tagadásban lévő, most meghallgatott terheltek viszont nem az elcsalt százmilliókról, a meghamisított projekt dokumentációról beszéltek, hanem terelni próbáltak – derül ki a Magyar Narancs helyszíni tudósításából. A pályázati támogatást elnyert Bornemzet Nonprofit Kft. ügyvezetője egyenesen a mórahalmi önkormányzatot próbálta sározni, amely megmentette a bedőlt projektet és a teljes pusztulástól a parkot. Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a PestiSrácok.hu-nak elmondta: az önkormányzat a végrehajtási eljárásban vette meg a Mini Hungary Parkot, és csak azért, hogy ne csúfoskodjon a város határában; egyébként egy pénznyelő, amire már eddig súlyos milliókat költöttek, és még legalább 30 millió kellene, hogy úgy nézzen ki, ahogy az kell. Sokat fejlesztenek rajta, és a folyamatos restaurációs kötelezettség miatt mégígy is veszteséges. "A sajtó az önkormányzatot mosta össze egy bukott projekttel és a bűncselekménnyel, amihez semmi közünk nincs; a mai eszemmel azt mondom, kár, hogy nem hagytuk ott szétrohadni az egészet" – fogalmazott Nógrádi Zoltán. Makettpark-beruházás költségvetési csalással: beismerő vallomást tett a műszaki ellenőr (Videóval)
A váddal egyezően beismerte bűnösségét a mórahalmi makettpark-beruházás ügyében indult büntetőper ötödrendű vádlottja, aki a projekt műszaki ellenőre volt. A Mini Hungary Park beruházóinak és kivitelezőinek képviselőit különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás kísérletével vádolják. A vád szerint 20 makett épületet egyáltalán nem építettek meg, a többit is jelentősen túlárazva és silány minőségben, majd a projektet készre jelentették – csaknem 500 millió forint uniós és hazai támogatást forrást csaltak el így. A pénz a mai napig nem térült meg. Az ügyben vádlott az egyik Szeviép-vezér, B. Sándor – a beruházó cég egyik tulajdonosa, valamint Kömíves Benedek, Ujhelyi István bizalmi embere, aki nemcsak a beruházó cégben volt érdekelt, hanem a regionális fejlesztési ügynökség munkatársa is volt a 2010-es kormányváltás előtt. A műszaki ellenőr, aki a hamis teljesítéseket kézjegyével igazolta, a keddi előkészítő tárgyaláson azt mondta, mindenre a főnöke, azaz a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa, Kőmíves Benedek utasította. Ujhelyi bizalmi embere és az egyik Szeviép-vezér költségvetési csalás miatt kerülnek a vádlottak padjára
Szeptember 29-én kezdődik a mórahalmi Mini Hungary makettpark ügyében indult büntetőügy tárgyalása – közölte a PestiSrácok.hu megkeresésére a Szegedi Törvényszék. A Csongrád Megyei Főügyészség júliusban emelt vádat különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt öt ember ellen, közöttük van Kőmíves Benedek, Ujhelyi István bizalmi embere, a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) volt igazgatósági tagja, B. Sándor Szeviép-vezér és D. Imre, a Délmagyarország korábbi főszerkesztője. A vád szerint az uniós projektben megvalósult makettpark kivitelezése során félmilliárd forint támogatást csaltak el. A készre jelentett Mini Hungary Parkban a vállalt ötven makettből húsz sehol sem volt, az elkészült harminc is megsérült, olyan gyatra minőségben készültek el, hogy az a műszaki átvételre teljesen alkalmatlanok voltak. A támogatást jogosulatlannak minősítették, és a társaságot visszafizetésre kötelezték, amire viszont nem került sor. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.