Pesti Srácok

Az MSZP összegyűjtött százezer aláírást strandokért, amik amúgy is ingyenesek

Az MSZP összegyűjtött százezer aláírást strandokért, amik amúgy is ingyenesek

Több, mint százezer aláírás gyűlt össze az MSZP természetes tavak védelméről szóló népszavazási kezdeményezéséhez – közölte Kunhalmi Ágnes, a párt országgyűlési képviselője pénteken, online sajtótájékoztatón. Mint ismert, a szocialisták hatalmas médiakampányba kezdtek az elviselhetetlen balatoni árak és a fizetős strandok ellen, csak, mint kiderült, a valóság rácáfolt a kamupropagandára, hiszen óriási tömegek látogattak le a magyar tengerhez...

Kunhalmi Ágnes mindenesetre most már kitart a teljesen elhibázott és minden alapot nélkülöző szocialista kamukampány mellett, amelynek lényege, hogy a Balaton megfizethetetlen, nincsenek szabadstrandok, csak "fideszes oligarchák" fürdenek a tóban. Utóbb ezt a mesét már a balliberális újságok sem merték felvállalni, hiszen rég nem látott tömegek látogattak a Balatonhoz. Pénteken Kunhalmi arról győzködte online hallgatóságát, hogy a párt célja, hogy védje a Balatont és a természetes tavakat, hogy "ne lehessen nyakló nélkül beépíteni a szabadstrandokat". Ilyeneket persze senki nem akart, MSZP-s kitaláció.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke ugyanitt úgy fogalmazott: az NVB-től elvárják, hogy ne legyen "gyáva", hadd döntsön a nép arról, hogy megállítsák-e a Fidesz által kezdett "gyarmatosítást" a Balatonon. Az elnök szerint gátat kell vetni ennek a folyamatnak, ha az emberek továbbra is szeretnék élvezni a Balatont. Hozzátette: ha a népszavazási kérdések átmennek, partnerül hívják majd az ellenzéki pártokat.

Az MSZP július végén három kérdésben kezdeményezett népszavazást: a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandok ingyenességéről, az ilyen strandok területén történő építési és változtatási, valamint elidegenítési tilalomról.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.