Pesti Srácok

Befejeződött a Nemzeti Vágta orosházi előfutama

Befejeződött a Nemzeti Vágta orosházi előfutama

Tizenöt lovas részvételével zajlott az első Orosházi Nemzeti Vágta futama; az egésznapos, ingyenes rendezvényre mintegy ötezren látogattak ki – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a főszervező Orosházi Szabadidőpark és Lovassport Egyesület elnöke.

Kulik Ferenc elmondta: a versenyt Varga Mátyás nyerte a romániai Kézdialmásról, második az abonyi Zboray Viktória, harmadik a szilvásváradi Mellár Péter, negyedik pedig Gór Anikó lett Mándokról.

– tette hozzá. Az egésznapos rendezvényen kishuszár-vágtát, pusztaötös-bemutatót, 1800 méteres sprint ügetőversenyt, kombinált hajtást kettes fogatok részére, a kettes fogathajtók, valamint négyes fogatok akadályhajtó versenyét is megrendezték, emellett díjlovas bemutató és póni kettes fogathajtás is volt. A bogárzói lóversenypályán megszervezett versenyeken közel százötven ló vett részt.

PestiSracok facebook image

A Nemzeti Vágta idei előfutamait országszerte nyolc településen tartják, a Kishuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg. A nyolc elővágta után alakul ki a mezőny; minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben október 10-11-én a Hősök terén. Augusztus 21-én Zircen, 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek még előfutamot az augusztus 23-ra áthelyezett gyenesdiási mellett. A négy határon túli – vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi – elővágta rendezői három-három települést küldhetnek októberben a Hősök terére. A Kishuszár Vágták előfutamairól az első és második helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabadkártyával kerülhetnek be – közölték korábbi sajtótájékoztatójukon az országos programsorozat szervezői. Orosháza új helyszín a rendezvény életében.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.