Pesti Srácok

Egri hatalmi harc a jobbikos Mirkóczki bizalmasa miatt – úgy tűnik, emiatt távozhat a jegyző

null

Hatalmi harcok dúlnak az egri ellenzéki városvezetés sorai közt, a hivatal pedig recseg-ropog a számtalan elbocsátott és "közös megegyezéssel" távozó szakember hiánya miatt – írja az Egerhírek. Úgy tűnik, hogy az ellenzéki cicaharc miatt hamarosan távozhat a helyi jegyző is.

Mint a portál írja, a közgyűlések előkészítése is gyenge, az utolsó pillanatig változnak az előterjesztések, néhányat a helyszínen osztanak ki a képviselőknek, másokat még tárgyalás előtt levesznek a napirendről. Úgy vélik, hogy a kapkodás mintapéldája a színházból nonprofit kft.-t alakító előterjesztés, amelyről utolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy mi lesz a sorsa. A közgyűlésen Oroján Sándor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője élesen bírálta az előterjesztést, mondván, ennek ebben a formában nem volt előzménye, a frakció így nem szavazta meg azt.

TÁVOZHAT A JEGYZŐ

Úgy tűnik, hogy a legújabb távozó a decemberben jegyzőként debütáló dr. Andráskó Dénes lehet, aki eddig a hivatal és a hatósági ügyek fejeként tevékenykedett, illetve – egész pontosan – akinek ez lett volna a dolga. Távozásának indoka állítólag kettős: egyfelől nem bírja a közgyűlések csörtéit és a politikai pozícióval járó terhelést, másfelől pedig a Mirkóczki Ádám bizalmasának számító Spisák Györggyel sem találta meg a közös hangot.

PestiSracok facebook image

SPISÁK GYÖRGY, A POLGÁRMESTER BIZALMASA

A lap információi szerint a polgármester irodavezetőjeként egy tiszafüredi ellenzéki politikus, Spisák György irányítja a hivatal még megmaradt munkatársait a jegyző fokozatos eljelentéktelenítése után. Mint írják, több városházi forrásuk is megerősítette, hogy Spisák érkezése óta gyakorlatilag jegyzőként viselkedik, mindenkinek parancsolni akar, még az ellenzéki képviselőkkel is tiszteletlen.

– fogalmazott a lap egyik forrása.

– tették hozzá.

CSAK A HATALOM SZÁMÍT

Spisákról megjegyzik, hogy a legutóbbi közgyűlésen Mirkóczki Ádám épp őt akarta még több hatalomhoz juttatni előterjesztésével, de a hivatali szervezeti és működési szabályzat, az szmsz a Fidesz tiltakozása és néhány frakcióból kiszavazó ellenzéki politikus miatt elvérzett. Spisák így egyelőre nem diszponálhat hivatalosan az összes városi projekt fölött, de így is jelentős jogkörökkel rendelkezik írja az Egerhírek.

NO, DE KI LESZ A JEGYZŐ?

Adódna a helyzet, hogy Andráskó helyét az egyébként is jegyzőként viselkedő Spisák György töltse be, de a tiszafüredi önkormányzati képviselői pozíciójával ez összeférhetetlen. Az, hogy ki vállalja a városháza hivatalának irányítását a jelenlegi helyzetben, az ősszel esedékes pályáztatás során derül ki írják.

Forrás: Egerhírek; Kiemelt kép: Origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.